Hasonlóképp a 80 ezres egységes nyugdíjprémiumhoz, a 13. havi nyugdíj is legyen mindenki számára ugyanannyi! Így vélekedik a magyar nyugdíjasok országos érdekképviselete. Szerintük a „tizenharmadiknak” semmi köze a nyugdíjhoz. A kifizetésnél is azt az elvet kellene követni, amit a nyugdíjprémiumnál, vagyis kapjon mindenki ugyanannyit. Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke igazságtalannak véli, hogy a legkisebb, 28 ezer forintos és a kétmillió forint fölötti nyugdíjak huszonötszörös különbségét megtartsák februárban is.
Az akkor kifizetendő 13. havi nyugdíj elérhető közelségbe került. Legutóbb a miniszterelnök is „beígérte”. Ellenzéki politikusok szerint a választások előtti pénzkiszórásról van szó, ezért igazságosabb lenne, ha a nyugdíjasok voksának ára megegyezne mind a 2 millió 32 ezer öregségi nyugdíjas esetében. A KSH és az Államkincstár adatai megerősítik, hogy az átlagnyugdíjak jelentősen elmaradnak a fizetésektől és alig elegendők a megélhetéshez. A legutóbbi összesítések alapján 2020-ban az átlagnyugdíj összege 142 ezer forint volt. Ezt az átlagot azonban jelentősen felhúzza a kisszámú, rendkívül magas ellátásban részesülő nyugdíjas: a kétmillióból körülbelül 36 ezren kapnak 350 ezer forintnál magasabb nyugdíjat, 32 ember nyugdíja pedig meghaladja az egymillió forintot, és néhányan kétmilliónál is többet kapnak.
A Magyar Államkincstár adatai alapján:
17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
4998-an 400 ezer és 499 999 között,
1373-an 500 ezer és 999 999 között,
23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…