Egyszerre két olyan kiállítás is nyílt Veszprémben a Dubniczay-palotában, amely digitálisan létrehozott műveket mutat be. Can Togay Rettenetes gondolatok boltja című kiállítása a mesterséges intelligencia közreműködésével generált képeivel valamiféle kafkai világba, Tóth Andrej plakátkiállítása pedig színházi miliőbe viszi magával a nézőt. Bár a digitális technológia mára teljesen átszőtte a világunkat, mégsem egyértelmű a digitális művészet fogadtatása.

Ez most igazi művészet?

A digitális forradalom erőteljes változásokat hozott az élet szinte minden területén, beleértve a kreativitás kifejezésének módját is. A művészek világszerte új technológiákat használnak és a közönséggel olyan interakciókra képesek a világhálón, amire korábban nem volt lehetőség. Ezért joggal mondhatjuk, hogy néhány évtized alatt a valóság új rétege jelent meg. Adódik a kérdés, hogy akkor mégis miért vált ki ekkora ellenállást az alkalmazása a művészet terén?

Olyannyira, hogy vannak, akik egyenesen kóklerségnek tartják, mások legfeljebb alkalmazott művészetként ismerik el. De vannak persze az újra fogékonyak is, akik a 21. századi alkotók természetes megnyilvánulási formáját látják benne és már helyet is szorítottak neki a galériákban, múzeumokban. A legfőbb érvek ellene, hogy nincs benne az ember, az ő tudásával, a keze munkájával, hogy személytelen, mert hiányzik belőle a fizikai jelenlét.

Maradjunk annyiban, hogy minden, ami új, mindig is ellenállásba ütközött, ugyanakkor ennek ellenére a művészet mindig is fejlődött és alkalmazkodott az új technológiákhoz. Rengeteg fajtája, stílusa, formája van, hiszen ebbe a kategóriába tartozik az összes olyan alkotás, ami digitális technikával és technológiával – azaz számítógéppel valósul meg.

Beszélgetés a mesterséges intelligenciával

Míg a számítógépes művészet már évtizedek óta létezik, a mesterséges intelligencia (MI) legfeljebb két éve robbant be a köztudatba. Can Togay kezdettől fogva párbeszédbe elegyedett vele. A ChatGPT-vel folytatott beszélgetéseiből alakultak ki a Dubniczay-palotában Rettenetes gondolatok boltja címmel szeptember 7-én megnyílt kiállításának képei. Láthatjuk, digitális alkotás készítése nem ugyanaz, mint a fotózás vagy a rajzolás, a festés, de nem is olyan egyszerű, mint ahogy a laikusok képzelik, hogy beírsz valamit, megnyomsz néhány gombot és kész, a számítógép már nyomtatja is a képet.

Valójában ez egy nagyon egyedi médium, sokféle elmélyült tudás szükséges a használatához. Can Togay – filmrendező, forgatókönyvíró, költő, aki valamikor számítógépes nyelvészettel is foglalkozott – itt most két olyan munkafolyamatot is kiállított a már kész képek mellett, amelyek dokumentálják az alkotás folyamatát.

Ezek a Ninas álma és a Bloomsday. Úgy tűnik, nála nem annyira az új formák lehetősége felőli a megközelítés, mint inkább az irodalmi és a filmes ötlet a forrás. Ezek az ötletek az MI-hez intézett konkrét kérésekkel formálódnak vizualitássá, az itt látható képeken az 1900-as évek elejének nagyvárosi világává.

Ha elmerülünk Can Togay művészi víziójában furcsa, sőt tényleg borzalmas jelenetek tanúi lehetünk. A „történelmi” szürrealisták vagy a metafizikusok (Max Ernst, Magritte, de Chirico, Duchamp, Bunuel stb.) festményeit idézik fel bennem. Csak Togaynál, mint Kafkánál, abszolút közép-európai az egész.

Stílusosan egy MI-szakértő, Somlai Fischer Ádám, a Prezi szoftver feltalálója, médiaművész nyitotta meg a Rettenetes gondolatok boltja kiállítást, Bach egyik hegedűszólójának az MI által átírt gitárszólójával.

Plakáttervező, az idő foglya

Úgy látszik, csak a galériák hezitálnak a digitális művészet értékelésében. Velük ellentétben a számítógépes megmunkálás ma már egyértelműen elfogadott az olyan alkalmazási területeken, mint az animáció, a grafikai tervezés, a plakát, a reklám.

Tóth Andrej plakáttervező TA-plakátok – 20 év című kiállításán többek között látható a korszakváltás is, hiszen amikor elkezdte, akkor még nem volt ez a nagy digitális kommunikáció, nem a Facebookról és a You Tube-ról, hanem a Pesti Műsorból, a Veszprémi Est-ből, a hirdetőoszlopokra, falakra kitett plakátokról tájékozódtunk a koncertekről, színházi programokról.

Azóta folyamatosan fejlődik a technológia, de a végtermék részben megmaradt papíralapúnak, ugyanakkor az interneten is kialakult az interakció a plakáttervező és a közönség között. Ez a dinamikus változás jellemző a kortárs művészeti élményre, amely folyamatosan fejlődik, tükrözve a társadalom és a technológia gyors változásait.

Tóth Andrej plakátjai nem csak budapesti színházakhoz és az A38-as hajóhoz, hanem újabban Veszprémhez is kötődnek a Kabóca Bábszínház előadásai és a Kunszt! art café arculata kapcsán.

Gerhes Gábor képzőművész megnyitóbeszédében hangsúlyozta, a plakáttervező az idő foglya, úgy kell megharcolnia a figyelemért, hogy a mához szóljon, mai eszközökkel, de évtizedek múltán se tudja kikezdeni az idő vasfoga. Tóth Andrejt izgalmas és sokszínű alkotónak nevezte.

A két kiállítás október 6-ig látható Veszprémben, a Dubniczay-palotában.

Fotók: a szerző