A munka ünnepe? – Nem a felvonulók kérték

Nem a munkásszolidaritást ünnepeljük május elsején, hanem a munkát – legalábbis Magyarországon. Az ötvenes évek óta vezették meg az országot, hiszen másképp hogyan magyarázták volna, miért kell a munkáshatalom korában az uralkodó munkásosztálynak az összefogás és a szolidaritás. Így lett nálunk május elseje a munka ünnepe.

Ugyan mit lehet ünnepelni a munkán…

…volt a kabarék visszatérő csattanója évekig. Az átkosban arról szóltak, hogyan unatkoznak a gyárkapukon belül a szakik, a tsz-földeken miért marad ott a betakarítás után a termés csaknem fele, a hivatalokban a tisztviselők miért nem veszik fel a telefont. Ennek ellenére csinnadrattával ünnepelték a munka hőseit, hatalmas faliújságokon hirdették a munkaversenyek győzteseit, plecsniket osztogattak, de a kedvencem a filmek végén olvasható felirat: Készült a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Mafilm stúdióban. A május elsejei felvonulásokon százezrek hallgatták a hamis jelentéseket miközben egyre kevesebb „remek” került ki a gyárakból. A remeket, a műremeket anno az inasok készítették, és a mesterekből álló grémium az alapján döntötte el, hogy az illető beléphet-e közéjük, megtanulta-e a szakmát annyira, hogy hentes, ács vagy lakatos lehessen. Ez persze csak az első lépés volt, a mesterek rajta tartották a szemüket az ifjoncon. Segítették, tanították, nehogy szégyent hozzon a szakmára. Aki nem dolgozott rendesen, eltanácsolták. Az egyletek nem tűrték a kontárokat, azaz a rossz iparosokat, a hamisítványok készítőit.

Az elfogadott lett a trehányság

Aki a múlt század elején szakmát tudott adni a gyereke kezébe, az már nyugodtan halhatott meg, az utódja életét biztosította. A gyárakba felvett szakembereket megbecsülték, lakást építettek nekik a tulajdonosok. A Bakony Művek, a Fűzfői Gyártelep házai ma is erre emlékeztetnek. A változást a második világháború utáni évek hozták. Részben sok nagy tudású munkás halt meg, részben az erőltetett iparosítás révén százezrek kezdtek dolgozni az iparban előzetes tudás, gyári tapasztalatok nélkül. A „remek” már nem számított. Silány termékek készültek, de miután a nagy orosz piacnak még az is kellett, elfogadottá vált a trehányság szerte az országban.

Mindenki tanult, elfogytak az iparosok

A munkának és a munkásnak egyre kevésbé volt becsülete, így aztán mindenki diplomát akart adni a gyereke kezébe. A rendszerváltás után alig akadt város, ahol ne nyílt volna minimum főiskola, a főiskolából pedig egyetem lett. A diplomások arányában akartuk utolérni a nyugatot. Az erőltetett folyamat révén a nyelveket nem beszélő, a szakmájukat többé-kevésbé tudogató emberek még ha kaptak is állást, teljesítményük a gőzgépé (12%). Közben elfogytak a vízvezeték- és az autószerelők, a szobafestők és mázolók, az ácsok. Ma egy-egy mestert kézről kézre adnak, válogathat a munkák között és annyit kér érte, amennyit nem szégyell.

A kétkezi munkának nincs becsülete

Évről évre kevesebb diák jelentkezik a szakmunkásképzőkbe. A hiányszakmákba olyanokat is fölvesznek, akiknek nincs záróvizsgájuk nyolcadik, de sokszor hetedik osztályból sem. Az életfogytig tanulás jól hangzó szlogen, csak amikor a törtszámokkal való műveletek is kimaradnak a diák életéből, amikor szótagolva olvas és nem érti, miről, az kevéssé vigasztaló.

Mire biztassuk a gyereket?

Nem ünnepelhetjük, mert alig látható nálunk a szolidaritás, a összefogás, a munkának nincs becsülete, az ifjak azt látják, ügyeskedéssel és nem tisztességgel lehet boldogulni, a munka társadalmának hirdetett katyvasz milliókat zár ki a boldogulásból – mire biztassuk akkor a gyereket?

(Archív fotók: fortepan.hu, zgodovina.si)