A viadukt látványa fontosabb az életnél?

Önkormányzatok jönnek és mennek, a veszprémi viadukt pedig változatlanul vonzza áldozatait. Vajon a város vezetői mikor látják be, az élet fontosabb, mint a völgyhíd látványa! A hétvégén megint meghalt egy diák.

Azt kérdezem 16 éve minden alkalommal, amikor újabb haláleset történik a Séd völgyében, hogy miért izgalmasabb a veszprémi völgyhíd látványa a párizsi Eiffel-toronynál vagy a New York-i Empire State Buildingénél?

Az emberéletekkel nem kísérleteztek…

Az utóbbi kettőnél fölöslegesen próbálkoznak az öngyilkossággal. Tervüket nem tudják végrehajtani a végletes szándékkal érkezők, mert az említett objektumaira mechanikus védőrendszereket szereltek fel. Az 1940-es évek végén az USA akkor legmagasabb épületéről (42 évig tartotta a csúcsot) három hét alatt öt ember ugrott ki. Vita sem volt arról, hogy a kilátókat hálóval és két méter magas üvegfallal zárják el a halálos megoldásra készülők elől. Akinek ez nem tetszett, az kinézhetett máshonnan, de az emberéletekkel nem kísérleteztek.

Hasonlóképp Gustave Eiffel alkotását sem tették szebbé a vashálók, viszont nem lett kultikus helyszíne az öngyilkosoknak. (Erről lapunkban többször is írtunk.) Veszprémben viszont a viadukt igen. A rendszerváltás óta nem múlt el év, hogy ne ugrott volna le valaki a völgyhídról, sőt, voltak esztendők, amikor számuk elérte a tízet.

Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu

A megyeszékhely képviselő-testülete hivatalosan akkor kezdett vizsgálatba az öngyilkosságok szimbolikus helyszínéről, amikor 1997-ben négy gimnazista, sőt egy tanáruk is a Szent István völgyhidat választotta élete utolsó állomásának. Szegedi pszichológusokat kértek fel a helyzet elemzésére. Tőlük is, a város vezetőitől is számtalanszor kérdeztem, miért nem hálózzák be a viaduktot? Kit érdekel ez az alig néhány évtizedes ipari műemlék, ha életeket lehetne megmenteni?

A klasszikus, kézenfekvő megoldás helyett jöttek a kísérletek. A Jeruzsálemhegyet a Temetőheggyel összekötő híd oldaláról a vár és a lakótelepek látványa, a másikról a Bakony dombjai emelik a látószög fölé a tekintetet. Az alatta elterülő mélység betonfelületét szakemberek tanácsára több mint száz fa ültetésével próbálták elfedni. Az egyik szakértői csoport úgy gondolta, a zöld lombkorona csökkentheti a mélységérzetet, esetleg visszatartja az öngyilkosságra készülőt, hogy nem lehet biztos az eredményben.

A kezdeti lelkesedés mára elpárolgott

A másik csoport az éles fatörzsektől remélte, hogy a halálba készülők meggondolják magukat, talán a „felnyársalás” elrettenti őket. Szó volt még mindkét végi telefonvonalról, amelyen azonnal a lelkisegély-szolgálat jelentkezett és kamerákról, amelyek a szokatlan mozgást érzékelnék.

Az akkori alpolgármester a megelőzést tartotta fontosnak. Orvosokból, védőnőkből, pszichiáterekből álló csoport képezte a tanárokat, hogyan, miképp ismerhető fel a szuicid hajlam, hogyan tudnak segítséget adni a rászorulóknak. A kezdeti lelkesedés mára elpárolgott, a tragédiák azt mutatják, a prevenció hatékonysága legalábbis megkérdőjelezhető.

A legtöbben úgy gondolták, fölösleges a háló, aki öngyilkos akar lenni, majd keres magának másik helyet. A statisztikák ezt nem támasztják alá. Sokan pedig úgy vélik, aki elhatározta, hogy kilép az életéből, az előbb-utóbb sikerrel megteszi.

Én pedig úgy vélem, a mechanikus védelem bármelyik eleme vagy egy segítő kéz megőrizheti az életet. Csak jussunk el már a sok kísérlet után a megoldáshoz is!