A menhely vezetői. Fotók: a szerző és Facebook
Százegy kiskutya…, na jó, annyi nem lesz, de ötven igen, amikor az Állatvédő Egyesület Veszprém új állatmenhelyén felállítják a kenneleket a mentett, gazdátlan kutyusok számára. Fából viszont pont százegyet ültettek el nemrég.
Szerény anyagi lehetőségek között, sok saját munkával, önkéntesek segítségével szépül, formálódik az új állatotthon. Elkészült a kerítés, a kapu, építési törmelékből és cserépzúzalékból a sármentes út, a múlt héten pedig faültetésbe fogtak, hogy zöldellő sövénnyel tegyék barátságosabbá a majdani lakók környezetét.
Az első számú fa egy „mentett” cukorsüveg fenyő, ezt Gézu fájának nevezték el Gézukáról, aki idén az ötödik karácsonyát tölti a menhelyen. Az ültetésben természetesen ő maga is közreműködött. Ez lesz az állatotthon karácsonyfája, feldíszítve, ajándékokkal körberakva minden évben. A száz cipruscsemetét – amint az egyesület közösségi oldalán olvasható – virtuális örökbefogadásra ajánlották fel, mindössze 2500 forint ellenében. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy miközben e sorokat írom, talán már az összes gazdára is talált. A lehetőségről érdeklődni vagy bármi egyéb segítséget felajánlani az egyesület Facebook-oldalán a legegyszerűbb.
Az új állatotthon hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően jövőre remélhetőleg elkészül. Addig azonban még nagyon sok a tennivaló, amihez mindenféle közreműködés – eszköz, anyag, kétkezi munka – jól jön. Az ünnepek közeledtével szenteljünk több figyelmet azoknak is, akik időt és fáradságot nem sajnálva, kifogyhatatlan szeretettel gondoskodnak az árva kutyákról és cicákról! Gézu karácsonyfáját, ha módunkban áll, díszítsük fel olyan felajánlásokkal, amelyek közelebb hozhatják a megvalósulást!
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…