Az idei leghangosabb nemzetközi debütálás Clare Leslie Hall első regényéé. A Sebzett lelkek jogai több tucat országba keltek el. Megjelenése…
Az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre életét a tánc formanyelvén közvetíti Horváth Renátó társulata a Veszprémi Petőfi Színházzal közös…
Kedden, június 3-án délután öttől hat óráig az aHang aktivistái Veszprémben, a Kossuth utcai posta előtt tiltakoznak az elnémítási törvény ellen. Várják a csatlakozókat.…
Magyarország egy csöppet sem dicsőséges listán az első harmadban található. Hazánkban idén június 2-án van a túlfogyasztás napja. Az emberiség…
A legjobb időzítéssel, óramű pontossággal megérkezett fölénk az afrikai hőség a hétvégi strandnyitóra és berobbant a nyár. A bátrak már lubickoltak is a mintegy 18…
A Tánc XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál, azaz a táncfesztivál utolsó napján gálaest keretében adták át a fesztivál díjait. A zsűri…
Magyarország visszaesett a 69. helyre a világ országainak boldogságrangsorában a World Happiness Report (WHR) szerint. Mindig szkepszissel fogadtam az ilyen…
Sikeresen lezajlott a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézetben a portálunk által is beharangozott tüdőrákszűrő program – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Király Zsolt, az intézmény…
A jótékonykodás egyik formája, ha egy civil szervezet a különböző rendezvényein összegyűlt adományokat rászorulóknak ajánlja fel. Hagyományos családi napján és…
Hallgatóbarát szolgáltatások kategóriában jutott be a három legjobb jelölt közé a Pannon Egyetem Az év egyeteme 2025 gálán, amelyet első…