A szexuálisan zaklatott munkavállaló kerekded popsiját tapogatta a főnöke, ígérgetett neki jobb beosztást, de ebből nem lett semmi, pedig (hátsó)…
Az ellenzék és a hatalmi struktúra közötti folyamatosan dúló csendes csaták zaja mindeddig nemigen szűrődött ki a városháza falai közül,…
Az utolsó pillanatban vagyunk, és őszintén be kell látnunk: a kormányváltó erők nem engedhetik meg azt a luxust, hogy ne…
Meddig lehet a vonatkozó jogszabályokkal ellentétesen törvénytelenül és büntetlenül szennyezni környezetünket az Észak-Balatoni Regionális Hulladékkezelő királyszentistváni komplex hulladékkezelő központjánál? –…
Ma, az idősek világnapján, legalább ma nézzünk körül a környezetünkben, nézzünk szembe önmagunkkal, gondoljunk az öregjeinkre, érintsük meg fonnyadt, fáradt…
Nem azt mondom, hogy ez a Simicska-féle beszólás szalonképes, jó társaságba illő, elfogadható marasztalás lenne, de hol van errefelé az…
Százharminc környezetszépítő munkáját díjazták a Lokálpatrióták Egyesülete által meghirdetett virágosítási akció keretében. A program nagy sikert aratott, és most első…
Most meg miről beszélnek ezek? Vagyis kiről? Kellemes őszi szunyókálásomból arra kapom fel a fejem, hogy emlegetnek. – Kutyából nem…
Volt egy nap ebben a hónapban, egy fekete péntek. Amikor sorban álltak az emberek, akik sehova sem siettek, csak csendesen…
Hallgatni arany, de általában éppen azok nem hallgatnak, akik jobban tennék. Így történt a napokban is, amikor az index.hu portál…
Kell az a kukacoskodó ellenzék a közgyűlésben, hogyne kellene. Pláne akkor, amikor közmeghallgatás van. Nélkülük nem is lehetett volna közmeghallgatás,…
Most élet ez? Betelepíteni nekem egy idegent? Kérdeztek engem egyáltalán? Csak úgy jött, vagyis hozták, különféle mondvacsinált indokokkal. Mert majd…
Két évvel ezelőtt ezzel a fotóval szórakoztatták a szerb lapok az olvasóikat: Aleksandar Vucsity szerb miniszterelnök, a kínai partnerekkel együtt, a…
Ez a sajtószabadság? Nekem ne mondja senki, hogy a közösségi oldalak bűzös mocsarából nyakunkba zúduló, hangos és műveletlen fecsegés ricsaján…
Megfogadtam, többet ilyen vérengzés itten nem lesz. Aztán lett. Mert ha karácsony, akkor pulyka. Nem, nem én vágtam el a…