A tengerimádatom a vajdaságiaknak köszönhető. Jelen lenni Wrocławtól Trogirig, ebben érzem jól magam – mondta Géczi János A napcsíkos darázshoz…
– A jelenleg érvényben lévő közösségi keretszerződésben nincs szabályozva, hogy a mindenkori árakon a V-Busz Kft. ügyvezetője egyoldalúan, azaz a…
Tarantino, olasz maffiatörténetek, spagettiwestern, commedia dell’arte és egy szövevényes sztori. A Pannon Várszínház friss bemutatója, A főnök, meg én, meg…
Jogszerűtlenül tiltották ki a sajtót a kórházakból. Ezt mondta ki a Fővárosi Törvényszék, miután a Telex bíróságon támadta azt a…
Miként kell élni kisebbségi gátlások nélkül? Ezt tanulta meg az Új Symposion harmadik nemzedéke a nagy mesterektől – mondta Csányi…
Támogatók segítségével megjelent Búzás Huba Janus Pannonius című lélektani drámája. Búzás Huba január 20-án azt írta ki a közösségi oldalára,…
Veszprém képviselő-testülete a február végi közgyűlésen fogadja el a város idei költségvetését. A közel hatvanmilliárdos tételből csaknem 40 milliárdot fordít…
A Downton Abbey sorozatot nézni maga az ünnep. Mi lehet még ennél is ünnepibb élmény? A hivatalos Downton Abbey szakácskönyvet…
Az Orbán-kormány 12 évében egyáltalán nem volt 13. havi nyugdíj. A választások előtt 50 nappal viszont hirtelen lett. A Medgyessy-…
Az egész város egy arborétum. Veszprém utcáin, terein, családi házainak udvarain 1100 olyan növény él, amely csak arborétumokban található –…
Rendkívüli közgyűlésen döntött a képviselő-testület arról, hogy Veszprém minden eszközzel segíti a menekültek befogadását. Kiadó lakásokat is felajánlhatnak a veszprémiek.…
Mutatkoznak a vár felújításának első jelei. Az épületekre már felkerültek az építési, illetve munkaterületet jelző matricák, így már beazonosíthatóvá váltak…
Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje országjáró körútja során Veszprémbe látogatott. Az utcafórumon Csonka Balázs, az összefogás helyi képviselőjelöltje is…
Az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság Magyarország országjáró körútjának veszprémi állomásán arról próbálta meggyőzni az embereket, hogy voksoljanak…
Tavaly novemberben Budapesten már bejelentették a VeszprémFest idei nemzetközi fellépőit. A rendezvény mai sajtótájékoztatóján a Hangvillában a magyar előadókat mutatta…