Révész Erika

INTERURBAN – Az egész világot elhozzák Veszprémbe

Ötven hét alatt 29 város 150 programját láthatják a veszprémiek és a régióban élők az InterUrban keretében. Az összművészeti programsorozat…

3 év ago

BAKONYKARSZT – Az államé lesz?

A most igennel szavazóknak ki kell majd állniuk a veszprémiek elé, és elmondani nekik, miért döntöttek úgy, hogy a város…

3 év ago

UNESCO – Meg kell változtatni a kommunikációt!

Nem ezt az utat kellett volna bejárnia az emberiségnek! – mondta az UNESCO MOST Téli Egyetemének megnyitóján dr. Gelencsér András,…

3 év ago

Köszöntjük a nyolcvanéves Kuti Csabát!

Kuti Csaba, a megyei közgyűlés egykori elnöke február 21-én tölti be a nyolcvanat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. – Hajmáskéren…

3 év ago

TÁNCFESZTIVÁL – Nyolc külföldi produkció Veszprémben

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Buranája, a FrenÁk Társulat Fiúk című előadása, nyolc külföldi produkció, Lajkó Félix koncertje… Minden eddiginél…

3 év ago

KÖLTSÉGVETÉS – Az utóbbi öt év legjobbja

– A költségvetés felét beruházásokra, fejlesztésekre fordítjuk – monda Porga Gyula polgármester a mai közgyűlésen, amelynek fő témája Veszprém idei…

3 év ago

15 éve a hátrányos helyzetű fiatalokért

Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület Veszprémben. A jubileum alkalmából ünnepi közgyűlésre hívták a…

3 év ago

Bemutatkozott Vecsei H. Miklós új csapata

A Holtszezon nyitónapján lépett fel az Expresszóban Vecsei H. Miklós új csapatával, a QJÚB-bal. A Csoóri Sándor és Pilinszky János…

3 év ago

Júniusban jönnek a városi elektromos kerékpárok

A legutóbbi közgyűlésen Porga Gyula polgármester bejelentette, hogy március 1-jétől ismét a megszokott nyitvatartással dolgozhatnak a város intézményei, nyár elejétől…

3 év ago

Bodor Ádám: A szabadság a gondolkodásban van

Az igazi elnyomás az, amikor az ember elkezd úgy gondolkodni, ahogy a hatalom elvárja, amikor megsemmisül az egyénisége, és beágyazódik…

3 év ago

Visky András: Azt mondják, érdemes elolvasni

A történelem az emberi gonoszság története – mondta Visky András, akivel a Holtszezon irodalmi fesztiválon Ladányi István és Szendrő Sára…

3 év ago

MŰVÉSZETEK HÁZA – Őrületesen sok program

A VEB2023 egyik kiemelt partnere, a Művészetek Háza Veszprém az elkövetkező negyedévben is számtalan kiállítással és irodalmi rendezvénnyel várja a…

3 év ago

KÉK MADÁR – Álmodtunk egy iskolát

Harmincéves a Kék Madár Alapítvány. A programot kidolgozó Darabos Györgyivel és Jegesné Rémesi Irénnel beszélgettünk. Ez a két, akkor fiatal…

3 év ago

KÖZGYŰLÉS – Porgának tiszta a lelkiismerete

Hartmann Ferenc képviselő (MSZP) Haverok, buli, szusi? – avagy lehet-e tisztességes az a verseny, ahol a szabályokat alkotó és kiíró…

3 év ago

SZÜLETÉSNAP – Búzás Hubával új drámájáról, életművéről, gondolatairól

Búzás Huba, a Veszprémben élő és alkotó költő, esszéista és drámaíró április 20-án 88 éves. Ebből az alkalomból köszöntjük, és…

3 év ago