A Continental bejelentette, hogy 2025 végéig megválik autóipari alkatrészeket gyártó üzletágától – írja az Automobilwoche nyomán a hvg.hu. Megkérdeztük, mi…
Hadházy Ákostól tudta meg az ország, hogy Orbán Viktor az indiai Kerala állam Kocsín nevű városában telel/nyaral. A független képviselő…
Olvasónk, akinek első nekifutásra nem sikerült beizzítania az Ügyfélkapu+-t, megpróbálta másodszor is. Ezúttal sem birkózott meg a feladattal. Többen viszont…
A Patent Egyesület január 31-én 18 órától interaktív, ismeretterjesztő foglalkozást tart a reproduktív jogokról Veszprémben, az Agórában. Az esemény felnőtteknek…
A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja…
– A művészetek együtt felerősítik egymást, és segítenek abban, hogy jobbá és egészségesebbé váljunk – mondta a Holtszerzon fesztivált beharangozó…
Orosvári Zsolt alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a méltánytalanul alacsony rokkantnyugdíja miatt. Az eljárást 200 ezer sorstársa miatt is…
– A Vigaszfutam, az Unikornis és a Magdi című előadásainkkal is az életet képviseljük – mondta a Veszprémi Petőfi Színház…
Tudjuk, hogy a belpolitikában mindig van lejjebb, de dr. Hegedűs Barbara a legutóbbi videójával átlépett egy határt. Igaz, nem ő…
– A fenntartható versenyképesség a jelszavunk – mondta Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja az egyetem évnyitó sajtóreggelijén. Dr. Abonyi…
Mint ahogy már megírtuk, a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg, hogy Veszprém idén 3,7 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást köteles…
A bankom a 15 ezres utalásra plusz 3307 forintot zárolt. Nagyon durva! – írta ki a legnagyobb közösségi oldalon egy…
– A lehetőségeket kihasználva próbáljuk a legjobb költségvetést benyújtani – mondta Porga Gyula polgármester a mai közgyűlésen a költségvetési vita…
Munkatársunk, Donát Tamás javaslatára március 22-én emléktáblát avatnak a Csermák lépcsőnél. A helyi civil közösség ezzel Veszprém kézilabdasportjának meghonosítói előtt…
A legutóbbi közgyűlésen majdnem egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy Veszprémben is bevezetik a részvételi költségvetést. A részvételi költségvetés előterjesztői Varga…