A szegénység problémájának felvállalása és értelmezése kulcskérdés lenne. Mert akkor lehetne változásokat elindítani, ha értenénk az okait, az összetettségét –…
Molnár Farkas Megfagyott emlékek című kiállítását október 19-én, szombaton 11 órakor nyitja meg a Művészetek Háza Veszprém/Csikász Galériában (Vár utca…
A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület tanulmányutat szervez, mely során a résztvevők két igazán energiatakarékos családi házat néznek meg és…
Geszti Péter, a hazai marketing-kommunikációs szakma legsikeresebb vállalkozóinak egyike leplezetlenül vall családi vállalkozásáról is a hamarosan induló roadshow-ján, amelynek egyik…
Az önkormányzati választáson megtalálta az ellenzék a Fidesz legyőzésének receptjét. Ott voltak a legsikeresebbek, ahol megvalósult a teljes összefogás, és…
Huszonöt éves rekordot adott át a múltnak Stringecz Zalán, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club diszkoszvetője a hazai rendezésű…
A vizeletvisszatartási probléma több mint 400 millió embert érint világszerte. Ha az érintettek egy külön országot alkotnának, akkor ez az…
Listán ugyan megkaptam a mandátumot, ám elkötelezett demokrataként tiszteletben tartom a választók akaratát, és erről lemondok... Ezzel egy időben minden,…
Új helyszínen, a római kori villagazdaság, Baláca kéthektáros területén rendezi meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club a Mezei…
Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis…
A valódi változás kulcsát az iparban kellene keresni, mert a világ károsanyag-kibocsátásának 70 százalékát mindössze 100 nagyvállalat termeli ki –…
Hamarosan kezdetét veszi Fiume 2020-as Európa Kulturális Fővárosa éve. Veszprémet és a régiót az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kapott…
1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással –…
A királyszentistváni hulladéklerakó bezárásáért demonstrálók küldöttsége tegnap levelet vitt a veszprémi városházára, és személyesen Porga Gyula polgármesternek szerették volna átadni,…
Kallai Sándor Natura naturans című, születésnapi kiállítását nyitja meg Perlaki Claudia, a polgármesteri hivatal kulturális csoportvezetője a Művészetek Háza Veszprém/Dubniczay-palota…