Néha tanulságos visszatekinteni a múltba. A város közrendjének érdekében történt újításokat a lakosság sokszor elutasította, miközben mégis a városi szervezetektől…
Nemrégiben közzétettük ugyanitt egy, az utcán véletlenül megpillantott, színesre pingált kukaedény fotóját. Kiderült, hogy ez a mosolyt fakasztó vidám „jószág”…
Volt tanítványai és barátai emlékeznek Szokoly Tamás költőre, születésének 70. évfordulóján. A Nem történt semmi című est május 18-án, csütörtökön…
Ingyenesen kaphatnak jogi tanácsokat május 18-án, csütörtökön egész nap a főposta előtti téren felállított rendezvénysátorban a JogÁsz Napok rendezvény keretében.…
A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények elfogadásával járó kockázatokról és lehetőségekről tart fórumot a Csalán Egyesület a Magyar Természetvédők Szövetségének együttműködésével május…
Veszprémben 2013 óta működik a házhoz menő lomtalanítás, amelyet évente egyszer térítésmentesen vehetnek igénybe a lakott ingatlanok tulajdonosai. Korábban évente…
Próbaidőszakot követően elkezdi működését a hulladékkommandó, mely az illegális hulladékelhelyezők felderítésére, szankcionálására és egyfajta elrettentő szándékkal jött létre. A VHK…
A Parlament előtt van az ország jövő évi költségvetése, amelyhez több, Veszprémet érintő módosító indítványt nyújtottam be. Ezek elsősorban azokat…
A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület május 20-án 10 órai kezdettel egészség-, környezetvédelmi és sportnapot rendez a Kolostorok és…
A Laczkó Dezső Múzeum május 20-án, szombaton 9 és 16 óra között rendezi meg a II. Veszprémi Honvédelmi Napot. A…
Veszprém pályázik az Európa Kulturális fővárosa címre. A városban már felállt a pályázatot előkészítő tanács, és május 26-ára meghirdették az…
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) 1997 óta hagyományosan megrendezi a Telefonos napot, melynek mottója „.. hogy beszéljünk egymással”.…
A Veszprém Arénában sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata hároméves szerződést kötött a Hummel sportszergyártó céggel. (tovább…)
Nem hiszek a szememnek! Eltűnt az Alsóvárosi temető Erzsébet sétány felőli bejárati kapuja. Mondanám, hogy szőrén-szálán, de nem így van:…
Nemesvámos–Balácapusztán, a római villagazdaságba vár kicsiket és nagyokat a NyárNyitáNy május 27-én, szombaton 13 és 19 óra között. (tovább…)