Veszpremkukac

Kézilabda: Játszó, küzdő csapat kell!

Elolvastam a Momir Ilić-interjút a Telekom Veszprém kézilabdaklub honlapján. Örömmel vettem tudomásul, hogy a korábbi klasszis átlövőnek is az a meggyőződése:…

5 év ago

Négyperces pályázat – Korrigál a kormány

Mindössze négy percük volt a kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy a kormány által meghirdetett vissza nem térítendő fejlesztési támogatásra (GINOP…

5 év ago

Kampány: kettes típusú cukorbetegség

A Boehringer Ingelheim gyógyszergyár ez év áprilisában indította el a Szívügyünk a diabétesz! kampányt a Magyar Diabetes Társasággal és a…

5 év ago

Ujj Zsuzsi kiállítása a Várgalériában: Self-timer

Ujj Zsuzsi Self-timer című kiállítását július 23-án, pénteken 17 órakor nyitja meg Durst György producer a Dubniczay-palota/Várgalériában (Vár u. 29.).…

5 év ago

A Petőfi Színház előadásai Balatonalmádiban

Elindultak a Veszprémi Petőfi Színház előadásai a balatonalmádi Vörösberény Kolostorban és a Kerényi Imre Kult-Magtárban. A Veszprémi Petőfi Színház művészei…

5 év ago

Ilyen az Alzheimer-barát otthon

Az Alzheimer-kór és más demenciák előrehaladtával a betegek egyre nehezebben boldogulnak otthonukban. Nyitva hagyhatnak csapokat, elfelejthetik, hogyan kell használni a…

5 év ago

Kőfeszt a Káli-medencében

A Káli-medence szívében augusztus 4-étől 8-áig harmadik alkalommal rendezik meg a Kőfesztet, a nyugalom fesztiválját, aminek idén már tíz helyszín…

5 év ago

Művészetek Völgye: Debreczeny Zoltán Keréktárlata

A Veszprémben élő és alkotó Debreczeny Zoltán festőművész bő két évtizede jelen van a Művészetek Völgye rendezvényein. Most újdonsággal készül Kapolcsra: a…

5 év ago

Magyar iskola – a tehetség deviáns?

Egykori „iskola rémei” ma a tankönyvekben köszönnek vissza, a kulturális, tudományos kánon részei. Azaz a mai iskolások az ő életüket,…

5 év ago

Olimpiai morzsák – Vakcina híján visszaküldték az olimpiáról

Nem felelőtlen vírustagadó, egyszerűen megváltoztatták a feje fölött a játékszabályokat, és hazaküldték Tokióból az első magyar szlalomkenust.  Schmid Julia az…

5 év ago

Kéményseprés: ne várjunk vele őszig!

Ne várjunk őszig a kéménysepréssel, foglaljunk időpontot minél hamarabb! A kéményseprők a fűtési szezonon kívül is elérhetők. Ajánlott ilyenkor felvenni…

5 év ago

Gáspár Éva első önálló kiállítása

Gáspár Éva első önálló kiállítását nyitja meg dr. Szekér Pálné instruktor a Berhidai Művelődési Ház és Könyvtárban július 23-án, pénteken…

5 év ago

Harmadik oltás is kellhet azoknak, akik kínait kaptak

Miután egyre több olyan kutatás látott napvilágot, miszerint a 60 év feletti, kínai vakcinával oltott emberek negyedének-ötödének nincs védettsége, lépéskényszerbe…

5 év ago

Népszavazás: burkolt vádaskodás a pedagógusok ellen

Hartmann Ferenc frakcióvezető (MSZP–LMP–Párbeszéd) az alábbi írásbeli kérdést tette fel Porga Gyula polgármesternek és Szauer Istvánnak, a Veszprémi Tankerületi Központ…

5 év ago

Miért fogy Veszprém lakossága?

Miért fogy Veszprém lakossága? Megállítható-e az elvándorlás Veszprémből? Erről a kérdésről még az önkormányzati ciklus elején interpelláltam a polgármestert –…

5 év ago