Veszpremkukac

NYOMTASSTEIS – Terjed a ragály

Íme a civilek 15. Nyomtass te is! szamizdat, ami egyben a mi újságunk is, hiszen támogatjuk, mert kedvünkre való kezdeményezésnek…

9 év ago

ZÖLDHULLADÉK – Hat héten át ingyenesen szállítják el

Nagy segítség a kerttulajdonosoknak, hogy a hihetetlen mennyiségben keletkező lehullott lomb, száraz gally és elszáradt virág elhelyezéséről nem maguknak kell…

9 év ago

GYÁSZ – Elhunyt Szűcs László

A Veszprémi Petőfi Színház társulata szomorú szívvel tudatja, hogy Szűcs László színész méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség következtében 2017.…

9 év ago

FILMKLUB – 1945

Török Ferenc filmje, az 1945 november 6-án este hatkor az Agórában. (tovább…)

9 év ago

A HEGY – Első találkozásom a repülőgéppel

„A községünkben volt egy közös legelő. Területe több hektár volt, határai: nyugatról a vasút, délről egy folyó, keletről az országút,…

9 év ago

PETŐFI SZÍNHÁZ – A könnyed szórakozás jegyében

A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdeti közkedvelt Vendégjáték bérletét a Petőfi Színház, amellyel rendhagyó módon három sikerelőadást láthatnak a…

9 év ago

VEAB – Freund Tamás előadása

Agyhullámok, memória, kreativitás: belső világunk és az információrobbanás hatásai címmel Freund Tamás (MTA r. tag, MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) előadása…

9 év ago

VETÉLKEDŐ – Veszprém megye a középdöntőben

Idén ősszel a Magyarország, szeretlek! című műveltségi vetélkedőben megyéink mérik össze tudásukat és jókedvüket. Nekünk, Veszprém megyeieknek most már nagy…

9 év ago

NYOMTASSTEIS – Óránként nyolcmillió

A Nyomtass te is! mozgalom izgalmas, népszerű és terjed, mert van rá igény. A mindenütt elérhető technológiák segítségével olcsón, könnyen és…

9 év ago

KILAKOLTATÁS – Leállítva, de csak a választásokig?

A kormánytöbbség által nemrég elfogadott jogszabály csak 2018 áprilisáig, tehát a választásokig állította le a devizahiteles károsultak kilakoltatását. Az LMP…

9 év ago

UTAS ÉS HOLDVILÁG – Mick Jaggerrel a pamlagon

Élőben látni, hallani tinikorom bálványát, hát... Majdnem olyan volt, mintha Mick Jagger ült volna mellettem a pamlagon – írta Facebook-bejegyzésében…

9 év ago

FILMKLUB – Happy end

Az Agóra filklubjában hétfőn, november 13-án 18 órakor a Happy end című, feliratos, francia-osztrák-német drámát vetítik, amelyet Michael Haneke rendezett.  (tovább…)

9 év ago

ÖNKÉNTESSÉG – Képzés segítőknek

Szívesen segítene másoknak? Tud nyitott szívvel hallgatni? Együttérzéssel, odafigyeléssel fordulna segítséget kérő embertársaihoz életnehézségeik megoldásában? Ha mindehhez érez magában erőt…

9 év ago

HOLLYWOODOO – Végre megjelent a végre!

A napokban jelent meg a Hollywoodoo zenekar végre című albuma. Lemezbemutató koncert Budapesten és Veszprémben is lesz, a zenekar pedig…

9 év ago

OKTATÁS – Legfontosabb a károkozó intézkedések visszavonása

A károkozó intézkedések visszavonását tartják a legfontosabb feladatoknak a választásra készülő pártok a közoktatással kapcsolatban – derült ki azon a…

9 év ago