Voltak fogalmaim arról, hogyan néz ki egy hulladékudvar. Tudom, hogy tőlünk nyugatabbra több zöldfelület van egy ilyen helyen, mint egy…
A szerdai elővetítéssel indul hódító útjára a mozikban minden idők legdrágább magyar filmje, a közel hárommilliárd forintos költségvetésű Kincsem. Herendi…
Mit jelent a hospice ellátás? Mi az a palliatív orvoslás? Hol érhető el a lakóhelyem közelében? Ki jogosult rá? Nem…
Franklin Pierce amerikai elnök 1855-ben felszólította a duvamis indiánokat, hogy adják el a földjüket, helyette egy kijelölt rezervátumban biztosítanak remek…
A nyilvános szereplés miatti lámpaláz csökkentéséről tart előadást Barkó Judit március 16-án, csütörtökön fél hattól a Pannon Egyetem központi kollégiumában…
A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel…
A Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. március 19-én, vasárnap 13.30-tól garantált városnézést szervez helyi, profi idegenvezető közreműködésével. A Tourinform Veszprém elől…
Anyuka, nem kell túlaggódni! A gyerekek lába még olyan sokat változik. ötéves korig nem is foglalkozunk ezzel. Még egyenes a…
Vasárnap, március 19-én a veszprémi Agorában (Városi Művelődési Központ, Táborállás park 1.) várja az érdeklődőket a Momentum Mozgalom csapata. Délután…
Most akkor körbe-körbe fussak? Vagy a járdán, hogy rám dudáljanak az ismerősök, vagy dagonyázzak erdei utakon? És akkor most vegyek…
Fogadkoztak, egymásra licitáltak a terített asztalnál, hogy mit tennének a sípolókkal, akik megzavarták a nemzeti ünnepet. Hiába csitítottam őket, hogy…
Ínycsiklandó finomságok kóstolójában lehet részük azoknak, akik a Csalán Egyesület tagjaival tartanak az április 1-jei gazdatúrán. A szentbékkállai Birkás birtokon…
Lázasan készülődnek a farsangra az ovis szupermenek és pókemberek, tündérek és hercegnők. Az én négyévesem minden álma, hogy kabala legyen.…
Több mint 300 fő részvételével Békéscsabán rendezték meg az idei, immár 40. Magyar ITF Taekwon-do Bajnokságot. A Veszprémi Taekwondo SE…
Az Olvasólámpa vendége csütörtökön, március 23-án délután ötkor a Dubniczay-palotában Bozsik Péter Déry-díjas író, költő, az Ex-Symposion főszerkesztője lesz, akivel…