Minden veszprémi ismeri a mondást miszerint: Veszprémben vagy harangoznak, vagy fúj a szél. Erről Cholnoky Jenő tanár, író, földrajztudós 1938-ban…
Március 8-án egy napra kerülnek a figyelem középpontjába a nők, pedig az év mind a 365 napján figyelni kellene rájuk,…
Még a felkészülés elején járnak a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) dobói, ám elégedettek lehetnek a téli dobó…
Nem borult a papírforma, térdre kényszerítette az aktuális ellenfelét a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém, ám az NB I/B Piros-csoport élén álló…
Bár túl vagyunk a nőnapon, érdekes lehet a Központi Statisztikai Hivatal március 8. kapcsán összeállított, nőkre fókuszáló adatcsokra. (tovább…)
Vasárnap Dunaharasztiban versenyzett a Centrum SE szumócsapata, ahol 16 egyesület birkózói 177 mérkőzésen mérték össze tudásukat. Az U12 korosztálynak országos…
A füredi Balaton moziban március 12-én, kedden 17.45-kor levetítik az Ön-tér-kép című, kétrészes magyar dokumentumfilm, a vetítés után pedig a…
A Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. március 16-án, szombaton 10.30-tól garantált városnézést szervez, amelynek keretében Hasprai Katinka, szakavatott idegenvezető mutatja be…
Ma, március 11-én 18 órakor az Agóra színháztermében Guerilla című magyar történelmi filmet láthatják a filmklub nézői, a vetítés után…
Friss statisztikák szerint Magyarországon csaknem 700 ezer 65 éves vagy annál idősebb ember él egyedül. Az egyedül élő nők és…
A Nyomtass te is! úgy ünnepli március 15-ét, hogy felveszi a harcot a kormány hazugságkampányával szemben, és a legkisebb falvakba…
A személyi jövedelemadó bevallások elkészítésének idején százezer forint feletti összeggel is gyarapodhatnak a nyugdíjbiztosítással rendelkező adózók. A 2014 óta meglévő…
A 21. Század Kiadónál megjelent Philip Roth első és utolsó könyve, az Isten veled, Columbus, illetve a Nemezis. (tovább…)
A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület a Gizella Napok alkalmából irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdet. (tovább…)
Campus Mundi ösztöndíjas fiatalok által készített fotókból nyílik tárlat a Pannon Egyetem A épületének földszintjén március 13-án, szerdán 14 órakor.…