A hipp-hopp meghozott intézkedés meg is magyarázza, miért. Merthogy veszélyhelyzet van. Meg járványügyi készültség. Ezért hát nem is az EMMI diktál itten, hanem az Operatív Törzs. Annak pedig joga, sőt kötelessége szabályozni és előírni, hogy a sajtó beléphet-e vagy sem a közfinanszírozott, állami, egyházi vagy önkormányzati fenntartású szakrendelőkbe, kórházakba, klinikákra. Van rá tippünk, hogy a törzs hogyan fog dönteni, annak betartásáért pedig az intézmények vezetői felelősek. Lehetne vicc is, de nem az: az operatív törzs üléseiről készült jegyzőkönyvek, feljegyzések és jelentések – mint döntés-előkészítő adatok – tíz évig titkosak. Így várhatunk, míg kiderül, mi indokolta a borítékolható szabályozást.
Sajtósként nemhogy belépni, de információhoz jutni is lehetetlen, írtuk itt két nappal ezelőtt. Továbbra se fogjuk megtudni, hogy a veszprémi járó- és fekvőbeteg-ellátás milyen gondokkal küzd. Van-e létszámhiány, miért több hónap a várakozási idő a szakrendeléseken, milyen hosszúak a műtéti várólisták, fekszenek-e a kórházban és hányan covid-betegek, van-e szándék a sürgősségi betegellátásban felmerülő panaszok kivizsgálására, hogyan alakul a dolgozók bérezése és kiegészítő juttatásai. Információ még a réseken se szivárog kifelé. Akik egzisztenciális okokból vagy elhivatottságból még húzzák az igát, féltik az állásukat.
Mindeközben a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara közös felhívással, valamint egy 12 pontos javaslatcsomaggal fordult a döntéshozókhoz és közvetett úton a betegekhez is. Arra figyelmeztetnek, hogy egyre kevesebb a szakember, nincs megfelelő utánpótlás, sokakat elszív a magán-egészségügyi szektor. Ha így megy tovább, akkor bedől a magyar közellátás – idézi az érdekképviseleteket a portfolio.hu.
Jó lenne, ha a közvélemény a sajtó útján közvetlenül az érintettektől kaphatna tájékoztatást, de a tegnap esti kormányrendelet megint betapasztotta a szájukat. A veszélyhelyzet folytatódik, a készültség fokozódik, az egészségügy agonizál, de ami tabu, az tabu. Oszt jónapot.
Fotó: Blikk
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…