Az Úr jó vitéze volt – meghalt Moldova György

Ha egy bolygóról idepottyanna valamilyen idegen, s a kezébe nyomnánk Moldova György könyveit, azokból képes volna megérteni a magyar néplelket meg a huszadik századi magyar történelmet.

Egy tízmilliós országban ma elképzelhetetlennek tűnik, hogy volt idő, amikor Moldova György riportkönyvét félmillióan vásárolták meg. Az hagyján, de el is olvasták. Anno az ünnepi könyvheteken kötelezően jelentek meg kötetei, már csak a kiadók nyeresége miatt is. A pult alól, protekcióval lehetett hozzájuk jutni. Hetekig azokról a szociográfiai írásokról beszélt mindenki. Szénbányászat (Tisztelet Komlónak), textilipar (A szent tehén), kamionosok (A pénz szaga), rendőrök (Bűn az élet), vasutasok (Akit a mozdony füstje megcsapott), Bős-nagymarosi vízlépcső (Ég a Duna), államvédelmisek (Elbocsátott légió), holokauszt, nyilas terror (Szent Imre légió) és sorolhatnánk: Az Őrség panasza, A tékozló koldus, a Puskás-ügy…

A rendszerváltás sem tette kényelmessé. Jöttek az írások az egészségügyről, a börtönökről, a tűzoltókról, környezetvédelemről, a nyugdíjasokról.

Már nem volt fiatal, már nem tudott elvegyülni a közegben, mint korábban, de ugyanolyan alaposan végigélte szereplőivel a hétköznapokat, mint a Kádár-rendszer idején. Magyarország legjobb XX. századi korszakának a Kádár-érát tartotta. Mindezt annak ellenére, hogy a Kádár János vezette kormány miatt nem kaphatott diplomát a Színművészeti Egyetem dramaturg szakán. Elment kazánt szerelni, Komlóra bányászni.

Mindig és mindenhol hangoztatta: személyes sorsa példa arra, hogy a legnagyobb, nyomorban élő zsidóként gettóba elhurcolt gyerekből nemcsak ő, de több tízezren jutottak a fűtetlen, vezetékes víz nélküli nyomortelepekről összkomfortos panelházakba és taníttathatták gyerekeiket. Az 1956 után a margóra szorított emberek évek múltán visszakerülhettek az életbe.

Ezekért a gondolatokért Moldovát az értelmiség lenézte, leárulózta. Az pedig csak olaj volt a tűzre, hogy a legnagyobb példányszámban kiadott, legtöbb könyvet eladott kortárs magyar íróvá lett, aki soha nem tagadta meg a prolikat, az elesetteket, noha nem hallgatta el sem az alkoholizmusukat, sem gyávaságukat. Nevetgélve mondogatta, hogy aki a melósokat és az egyszerű embereket nem képes vigasztalni, az menjen árkot ásni. A népet félelemben tartani a legkönnyebb dolog, azonban megérteni őket és rájuk figyelni, na az az ő dolga. Az elegáns írók „röhöghetnek” rajta, ő nem szégyelli, ha a hatalmon lévőket kíméletlenül bírálja, mert még a Biblia szerint is ez a próféták dolga.

Egy egyszerű mondattal egészítette ki: „Ehhez nem kell sokat dolgozni, csak mindig.”

Így lett birtokosa a legrangosabb díjaknak: a Kossuth-díjnak, majd a rendszerváltás után a Prima Primissimának. A legbüszkébb a Karinthy-gyűrűjére volt, mert azt a szakma szavazta meg számára.

A vezető képen Moldova György. Fotó: RAS ARCHIV