BALATONI ÉPÍTÉSZET – Amikor még nem rabolták le a Balatont

Hiába akarták megőrizni és korszerű formában fejleszteni a balatoni építészet legfőbb vonzerejét, a táj kedves, intim jellegét, nem sikerült. Sőt, az utóbbi csaknem hat évtizedben tökéletesen lerabolták a tavat – állította a hallgatóság Wettstein Domokos Balatoni építészet című könyvének bemutatóján.

Kilenc évtizede azért hozták létre a Balatoni Intéző Bizottságot, hogy egységes legyen a balatoni építészet. Ma ezerféle más elnevezéssel sincs igazi gazdája a Balatonnak, amelyet az utóbbi években módszeresen tönkretettek.

Aranykort idéznek azok a számok, amelyek a műegyetemi adjunktus balatoni építészetről szóló könyvében olvashatók: 1921-ben 1960 villa, 1927-ben 3236, 1941-ben pedig már 8000 nyaraló állt a tóparton. Ehhez képest ma csak egyetlen lakóparknak nevezett lakássor legkevesebb száz-száznegyven lakóegységet tartalmaz, és szinte minden harmadik település legalább hárommal „dicsekedhet”. És akkor még nem számoltuk az úgynevezett rozsdaövezetek lakóparkjait. A közművek bővítése, az utak fejlesztése azonban nem követte a robbanásszerű építést, nem szólva a szolgáltatásokról.

Anno 1965-ben nemzetközi szinten is rácsodálkoztak a magyar megoldásra: főépítészt bíztak meg Közép-Európa legnagyobb tavának stratégiai szintű építésének fejlesztésére. Farkas Tibor lett az első Balatonkörnyéki Regionális Terv kialakítója.

Hol vagyunk már ettől!

A Balatonra sincsenek tekintettel

Ma az önkormányzatoknak van ugyan településfejlesztési tervük, de azokat többnyire maguk sem tartják be. A telkeket vagy eladják kisszerű napi vagy egyéni érdekből, vagy utólag szembesülnek azzal, hogy a tökéletes panoráma megszerzéséért milliárdosok természetvédelmi területekre úszómedencés, szállodaméretű házakat építenek, teniszpályákkal. Lelkiismeret-furdalás nélkül tüntetik el a kilátásukat megzavaró fákat, de a jól termő szőlőket is. A helyi, leginkább őslakosként emlegetett réteg eddig csendes vitában állt a villákat építőkkel, utálta a zajos turistahadat, most azonban az elkülönülő, elzárkózó újgazdagokkal nem tud mit kezdeni. Közöttük lavíroznak a „gyüttmentek”, akik néhány éve kellemes, kulturált vidéki életre vágytak, majd a Covid miatt itt is ragadtak. Az utóbbiak közül akik magukénak érzik a településeket, lendülettel vesznek részt a formálásukban, de folyton a „helyiekbe” ütköznek. A bonyolult szituációban nincsenek irigylésre méltó helyzetben az önkormányzatok, melyek forrásait az állam a háborús vészhelyzetre hivatkozva megcsapolta.

Annak idején sem volt könnyű, ezért a tópart egységes rendezésére és fejlesztésére a Balatoni Intéző Bizottság 1929-es megalapítása adott lehetőséget. Ettől kezdve a balatoni építészet meghatározó pozícióra tett szert a regionális fejlesztési intézményekben, ami nagyban hozzájárult a táji, települési és építészeti léptékű kérdések egységes kezeléséhez.

Na, ilyen ma nincs, de a Balatonra sincsenek tekintettel: romlik a víz minősége, pusztulnak a nádasok és sorolhatnánk. Wettstein Domokos könyve hosszas és alapos tudományos kutatáson alapszik, talán egyszer nemcsak lapozzák, hanem alapja lesz valódi fejlesztéseknek.

Ezen a linken egy interjú olvasható a könyv szerzőjével.

A vezető képen új épületek közvetlenül a parton. Fotó: Partizán.hu

A könyvtári hét keretében ismerkedhettek meg Almádiban az érdeklődők Wettstein Domokos könyvével. A beszélgetést az EKF Privát Balaton elnevezésű projektje támogatta. Résztvevőit, Fábián László grafikust, Horváth Gergely történészt és Berki Bálintot, Balatonalmádi főépítészét Mórocz Anikó kérdezte.
A képen balról jobbra Berki Bálint, Horváth Gergely, Mórocz Anikó, Fábián László és a kötet szerzője, Wettstein Domokos. Fotó: a szerző