Benczédi Sándort, vagy ahogy Veszprémben mindenki ismerte, Benczust két színház is örökös tagjául fogadta. Otthon volt a szatmárnémeti színházban és itthon a Petőfiben. A kedves komédiás az utolsó lovagok egyike volt.

Benczédi Sándor színművész nevének hallatán önkéntelenül is mosolyogni kezdünk.  Ha az utcán találkoztunk, akkor ez természetes volt, hiszen csak azt sugároztuk vissza, amit tőle kaptunk. Eshetett az eső, fújhatott metsző szél, Benczus szeme ragyogott. A köszönésben nem lehetett megelőzni, néhány pillanatra bárki fontosnak érezhette magát társaságában. Úgy tartotta, és egy életen át gyakorolta, hogy semmibe sem kerül szeretettel fordulni az emberekhez. Ifjabb kollégáinak tanácsolta, hogy magukat is megkímélik a kellemetlenségektől, ha igyekeznek a jót meglátni másokban. Soha senkire egyetlen rossz szót nem mondott, megjegyzést nem tett. Csibészes mosolya megdobogtatta a hölgyek szívét, ráadásul úgy tudott bókolni, hogy valóban szépnek hihette magát, akit dicsért. Valóban az utolsó lovagok egyike volt.

Valódi komédiásként csillogott. Pályája kezdetén, még Sepsiszentgyörgyön zenés darabokban hódította meg a közönséget. Kétségtelen, kiválóan énekelt, táncolt. 1973-ban jött el a Tamási Áron Színházból, de amikor húsz év  múlva már a veszprémi társulattal 1992-ben lépett fel Sütő András Vigyorgó búbánat című darabjában, óriási vastapsot kapott, az emberek évtizedek után is emlékeztek a Charlie nénje megformálójára. Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla, Molnár Ferenc több darabját ráépítették a rendezők, és Benczus hozta is, amit tőle elvártak. Veszprémben Heltai-darabban mutatkozott be, egy orvos szerepét kellett átvennie két nap alatt. Szerződést ajánlott érte az akkori igazgató. A sorozat folytatódott, fiatal kollégája eltörte a karját, a Mágnás Miskában átvette a szerepét. Sőt, a Karinthy Színházba is meghívták ugyanarra a feladatra. Alakította Miska pincért a Csárdáskirálynőben és évtizedekig nem mutathattak be úgy mesejátékot, hogy Benczus abból kimaradjon. Csetlő-botló figuráit mindig úgy formálta meg, hogy kedves lovagoknak is látszhattak.

Pályáján az igazi szerelem mégsem a hibátlan zenés komédiák szereplőinek hosszú sora volt, hanem a fajsúlyosabb előadások. „1989-ben mutattuk be Ionescu Székek című abszurdját, két évadon keresztül műsoron volt, talán ez az előadás volt pályafutásom legsikeresebb állomása, Szabó József rendezésében” – nyilatkozta egyszer. A másik abszurdot, Mrożek Emigránsok XX-ét is nagyon szerette, mint ahogy Albee Nem félünk a farkastól is a szíve csücske volt. Noha elégedettnek érezte magát színészi pályáján, a kedvencek mégis azt jelzik, szeretett volna több drámai feladatot. És a sors igazságtalansága az is, hogy a film és a televízió elkerülte. Ennek ellenére kétszáznál több szerepben láthattuk, milyen egy valódi komédiás.

Fotó: Benczédi Sándor, a Veszprémi Petőfi Színház örökös tagja hosszan tartó betegség után elhunyt. Forrás: Kultúra.hu