Ismerőseink korábban dolgoztak Londonban, de mikor gyors egymásutánban megszülettek az unokák, arra jutottak, hogy mindenkinek jobb, ha ők maradnak otthon velük. Mert Angliában mostanában meg kell harcolni a babysitterekért, minek következtében szinte megfizethetetlenné váltak. A brexit és a Covid-járvány miatt a kelet-európai dadusok hazamentek, az egyetemista lányok pedig európai uniós pályázatok híján elmaradnak. Nem Angliában tökéletesítik már az angol nyelvtudásukat, hanem valamelyik uniós országban, ezért már ők sem vállalnak gyermekőrzést. Mindennek akkora dadushiány lett a következménye, hogy esetenként irreális bérekkel, bónuszlakással és -autóval csábítják a minőségi szakembereket – nyilatkozta Lucy Challenger, az egyik babysitter-ügynökség vezetője a Daily Telegraphnak. Sőt, már „harcról” beszélnek a babysitter fronton. Egymástól happolják el a jó dadusokat a tehetős családok. Nagy port kavart, amikor nyilvánosságra került, hogy évi 70 ezer fontot (30 millió forintnak megfelelő összeg) és Range Rovert kínáltak, ha hozzájuk szegődik a hölgy, akire egy baráti házaspárnál figyeltek fel. Összehasonlításképpen, az átlagfizetés Nagy-Britanniában évi 31 ezer font. Tehát a szóban forgó dadusnak az átlagbérnek éppen a dupláját kínálták. A fentihez hasonló történetek, esetek keringenek a Nagy-Britanniában dolgozó dadusok között. Egyiküknek például 25 ezer font éves emelést kínáltak, ha marad, másnak elektromos mini Cooperrel toldották meg a fizetését, másnak odaadták a nyaraló kulcsát, használja nyugodtan hétvégén, megint másnak fizetik a wellnessköltségeit.
Most jó babysitternek állni – állítja Lucy Challenger, aki hangsúlyozza, a brexit óta nehezen tudnak munkát vállalni Nagy-Britanniában a külföldiek, holott hagyományosan a családoknál külföldi nannyk töltötték be ezt a posztot. Ráadásul a járvány miatt még azok közül is, akik ott voltak, sokan hazaköltöztek a kelet-európai országokba. Az egyetemista au pair lányok is elmaradtak, akik korábban szállásért és akár heti 100 font zsebpénzért cserébe vállaltak gyerekfelügyeletet. Most legfeljebb a brit egyetemistákban, esetleg ausztráliai vagy új-zélandi ösztöndíjasokban reménykedhetnek a brit családok, ahol több évszázados hagyománya van a nannyszolgálatnak. Nekik is már heti 350 fontot ajánlanak, ami jelentős emelkedés a babysitterekért folytatott küzdelemben.
(Forrás: ITT.)
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…