A káposzta és a brokkoli daganatmegelőző hatású zöldségek. Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni például a bélrák kialakulásának kockázatát. Fontos…
Úgy tűnik, eredményt hozhat az a több éve indult lakossági, önkormányzati tiltakozás, amit a Balatonfűzfő szomszédságában épített regionális hulladékkezelő telep…
Sosem voltam megszállott természetjáró, de már-már kedvet kaptam hozzá azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Dunai GeoTúra Projekt résztvevői ismertették kétéves…
Olvasom, hogy Magyarország a 4. helyen áll a világon a leginkább elhízottak listáján. Az orvosi portál egy 2018 májusi kutatást…
Az információrobbanással, internetfejlődéssel hirtelen megváltoztak a dolgok: a viselkedés- és gondolkodásmódok, életstratégiák és kapcsolatok. Mindez drámai változásokat okoz az…
Mintegy 6–8000 féle ritka betegség létezik, azonban egy-egy betegség keveseket, mindössze néhány ezer embert érint – innen ered a meghatározás.…
A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzgyújtási tilalmat rendelt el Veszprém megyében a tartósan száraz, csapadékmentes időjárás miatt. (tovább…)
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon halnak meg a legtöbben krónikus betegségekben egész Európában. Az unió öt legrosszabbul teljesítő régiója között…
A legnagyobb mértékben energiafelhasználásunk mérséklésével csökkenthetjük karbonlábnyomunkat. Ma van az energiahatékonyság világnapja. (tovább…)
A világ legnagyobb önkéntes civil akcióján, a WWF által indított Föld óráján idén is emberek milliói fejezik ki szeretetüket és…