Az i-re a pontot a választás éjszakája tette fel. Nem vagyok egy vájt fülű, de a Semjén vezette kórus a…
Ez a három díszmagyar is a focikázással kezdte politikai karrierjét a Fideszben, ahogy a mezükön is látszik, miközben a cserepadon…
Míg a katások elfoglalják a Duna-hidakat, addig a pedagógusok nyílt levélben követelik, hogy ne államtitkár, még csak ne is miniszter,…
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja javaslatcsomagot dolgozott ki az energia- és klímaválság kezelésére. Ennek része az is, hogy a…
Mint ahogy nincs tanárhiány, úgy orvoshiány sincs az országban – a kormány szerint. Ezzel szemben a beteg azzal szembesül, hogy…
A Fidesz a legutóbbi választási győzelmét többek között annak köszönhette, hogy végig azt hazudta: egyedül ők képesek megvédeni az alacsony…
Veszprémben a 8. számú főút egy szakaszán mától ismét módosul az ideiglenes forgalmi rend. A 8. számú főút 49+100 és…
Az Európai Unióban nem okoz és Magyarországon sem okozna ellátási problémát az orosz olajembargó. Hazánkban legfeljebb a MOL profitja csökkenne…
Úgy beindult a törvényhozó gyár kedden, hogy a képviselők rohammunkában voltak kénytelenek szavazni egy sor új törvényről. Sőt, a gránitszilárdságú…
Salátatörvénnyel vágta taccsra a médiát a parlament. Hogy mi értelme mindennek? Vajon az élő közvetítések ellehetetlenítése volt a 134 bátor…