Közélet

Létminimum alatt él a nyugdíjasok 40 százaléka

Tavaly több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a legszerényebb megélhetésre elegendő összegnél is kevesebb állami nyugdíjat. Ők a létminimum…

2 év ago

MÁRCIUS 15. – Mit kívánunk? Normális országot!

„Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés!” – fogalmazták meg a márciusi ifjak 1848-ban a 12 pontban.…

2 év ago

LAPSZEMLE – A fővároson kívüli független sajtó hírösszefoglalója Szombathelytől Miskolcig, Szegedtől Sopronig

Baj van az ikonikus, felújított miskolci tévétoronnyal, fél óra alatt két pert nyertek a debreceni pedagógusok. Debrecen után Sopronban a…

2 év ago

ÚTFELÚJÍTÁS – Egyszerre öt helyen kezdték el

Ma reggel négy helyszínen, a Megyeház tér–Kórház utcai csomópontban, a Veszprémvölgyi utca elején, a Szent István utcában és a rátóti…

2 év ago

SZUBJEKTÍV – Ki a hazaáruló?

Ki a hazaáruló? Most ez a legfontosabb belpolitikai kérdés. Nem az, hogy szétrohadt az egészségügy, válságban az oktatás, egekben az…

2 év ago

A fél ország a legszegényebb európai régiók között

Az Európai Unió 242 régiója közül a legszegényebb 20 között már három magyar is van: a Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország.…

2 év ago

Magyar Péter – Hadviselés a kormány ellen

Magyar Péter úgy belefújt a nullás lisztbe, hogy attól törölgeti a szemét a kormányoldal és az ellenzék is. A pedofil-ügy…

2 év ago

MÁRKÓI DOLOMITBÁNYA – Mit szállítottak a fantom-teherautók a vízbázisra?

Elkeseredett üzenetben tudatta portálunkkal pénteken este egy helyi lakos, hogy a környező falvak és Veszprém ivóvízbázisán működő márkói dolomitbánya területére…

2 év ago

GERSTMÁR – Mire jó a közösségi költségvetés?

– A közösségi költségvetés olyan tervezési folyamat, amelynek keretében egy előre meghatározott összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot az…

2 év ago

FORDUL A KÖZHANGULAT? – Az ország keresztje

A húsvét nemcsak a keresztre feszítés, hanem a tavasz is, a megújuló, éltető remény ünnepe. Miben reménykedünk 2024 tavaszán Magyarországon?…

2 év ago