Közélet

CKP – Alkalmatlan a pedagógusértékelési rendszer

A Civil Közösségi Platform (CKP) szerint teljesen alkalmatlan és haszontalan a pedagógusértékelési rendszer. A szervezet pontokba szedve meg is indokolta, hogy miért.

Közleményükben ezt írják: a pedagógusértékelési rendszer méltó az oktatásért felelős miniszterhez. Demokratikus, együttműködésen, fejlesztésen alapuló eljárás helyett továbbra is a hatalomfitogtatás, az egzisztenciális fenyegetettség a meghatározó.

A legnagyobb probléma a hatalom súlyos hozzá nem értése. A kritika mellett a szakmai megoldást is jelezték a minisztérium felé. Szerintük a legfontosabb szakmai tudás, amit a kormányzati hatalomgyár nélkülöz, a következő:

A rendeletben a követelmények, az elvárások, a minősítés a legfontosabb összetevők, de egy szó sincs arról, hogy miképpen lehet segíteni a pedagógusokat a továbbfejlődésben, a tanulással-tanítással kapcsolatos problémáik megoldásában. Az egész magyar oktatási rendszer problémája ez, mert az önművelésre, a folyamatos tanulásra, az igényes reflexióra valójában nincs idő, nincs színvonalas intézményes segítségadás, vagyis az alapfeltételek hiányoznak. Ilyen körülmények között a pedagógusoktól nagyon magas színvonalú munkát várni, megkövetelni az önálló problémamegoldást erkölcsi értelemben sem elfogadható, túl azon, hogy a magyar oktatás színvonala sem attól fog javulni, hogy a pedagógusok egy jó része számára magas színvonalon – a hiányzó feltételek miatt – nem teljesíthető elvárásokat fogalmazunk meg.

A CKP közleménye teljes terjedelmében ezen a linken olvasható.

Képünk illusztráció. Fotó: VCoscaron / Shutterstock

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago