CSENGŐFRÁSZ – Pihent agyak szimfóniája

Történelmi fogalmakkal akarja megismertetni az EMMI az iskolásokat a Covid–19-járvány második hullámának fölkészítése során. Többek közt azt tanácsolják, hogy a szociális távolság megtartására vezessék be az eltérő csengetési rendet.

Soha be nem tette a lábát egyetlen oktatási intézménybe, aki ezt a megoldást javasolja nekünk – sóhajtja Kovács Tamásné matematika-fizika szakos „tanerő”. Tiszteletre méltó életút áll mögötte. Monológját rögzítettük. Tavasszal még úgy gondolta, fél lábon is kibírja ezt az egy évet a nyugdíjig, ám most tart a szeptembertől.

Ő még alsósként hátra tett kézzel ült a padban, gyakran „lakatot” kellett tenniük a szájukra (a jobb mutató ujjukkal a zárt szájukat lepecsételték). A szünetekben párosával, hosszú sorokban, halkan beszélgetve sétáltak körbe-körbe. Aki az órákon beszélgetni mert, annak a tanári szoba előtt kellett tanítás után negyedóráig várakoznia – ez volt a bezárás. Kitűnő tanuló létére sokszor állt a szégyenfal előtt.

Megfogadta, ő soha nem alázza meg tanítványait, ám hiába töri a fejét, nem talál használható megoldást a csengőrend eltolására. Iskolájukban átlátható, egyszerű a csengetési rendszer: a tanórák mindig egészkor kezdődnek. 40-kor figyelmeztető csengő inti a tanárt, 5 perc múlva vége a tanítási órának. Tapasztalatai szerint a diákok nagy része a hátralévő 5 percben elhangzottak tizedére sem emlékszik vissza. Szélsebesen pakolnak, mert a következő szakterembe kell átvándorolniuk. Közben még sorban állás a toalettnél, alig marad a szünetre idő, mert egészkor már állva a tanteremben várják a következő tanárt.

Kovács Tamásné elképzelte, amint más és más dallam csendül fel 10 perces időközönként a felsős osztályoknak, hogy tudják, az ő órájuk ért véget, ők mehetnek ki halkan, lábujjhegyen a folyosóra és a büfébe, nehogy a többi osztályt zavarják. Egész nap csak szimfóniákat hallgathatnának, visszafogott csoszogást, pisszegést. A tanárok meg Excel-táblázatokkal a kezükben keresgélnék, mikor hova menjenek, hogy ne maradjon egyetlen társaság sem felügyelet nélkül. Hogy mikor írnák meg az e-naplókat, arról fogalma sincs, amint arról sem, hogy a tanerők mikor kapnák be a szendvicsüket, vagy mikor pisilnének. Meg arról sem, mikor kapnák el az osztályfőnökök Mercédeszt, hogy hosszabb pólókat vegyen föl az iskolába, Gergőt pedig, hogy kétnaponként muszáj fürödnie.

Már egy hete bejárnak kollégáival az iskolába, készülnek a személyes találkozásokra, mert hiányoznak a kölykök. A munkaközösségek azt tervezik, hogyan pótolják a tavaszi elmaradt tananyagokat. Mert persze, hogy kaptak vissza feladatlapokat, le is zárták a gyerekeket, de a pedagógustársadalom pontosan tudja, mi rögzült, pontosabban mi nem rögzült a diákok fejében.

Az osztályával, a hatodikosokkal nincs gondja, velük alaposan átveszi az egész elmaradást, de a nyolcadikosokért aggódik. A tavalyi, a hetedikes matek nehéz, ez látszott az eredményeken, de még fél évig lesz új anyag is, mert a központi felvételiben minden tárgykörből szokott lenni feladat. Félti a végzősöket, náluk nem babra megy a játék, középiskolai felvételik dőlhetnek el, ha nem jó módszereket választ matektanárként.

Éjszakánként nem alszik, egy hete egyre másolja a feladatlapokat a főnök engedélyével, hogy azokkal trenírozza a felvételizőket. A férje aggódik érte, szerinte nem dől össze a világ, mindig volt valahogy. Majd többen járnak magántanárhoz, de ha folyton ezen töri a fejét, és nem arra figyel, hogy ne szedje össze a vírust és ne cipelje haza, akkor hiába akarja őt is megmenteni az EMMI…