Categories: Sport

CSILLAGVERSENY – Büszkék vagyunk rájuk!

A veszprémi Nagy Lili, Horváth Boglárka, Krasznai Lilla és Szöllősi Vivien szinkronúszók már az első adandó alkalommal, februárban, az év első csillagversenyén teljesítették az első két csillagblokk feladatait. A múlt hét végén a második ilyen alkalom volt arra, hogy az egyesületek sportolói teljesítsék a csillagrendszerben meghatározott szintek feladatait.

A szinkronúszó szövetség szakmai szakfelügyelő bizottsága által felállított csillagrendszer célja, hogy egységes, optimális képzési rendszerben készítsék fel gyermek- és utánpótlás sportolóikat, elősegítve ezzel a magyar szinkronúszó sport eredményességét, színvonalasságát. Három csillagblokk teljesíthető, amely három különböző korosztályt, három különböző szintet jelent. Minden egyes blokknak része a szárazföldi feladatok végrehajtása, az úszástudás felmérése és a sportspecifikus szinkronúszó feladatok, kötelező elemek teljesítése is. A feladatok nem egyszerűek, de mindet egy napon, ugyanolyan odafigyeléssel, erővel és kitartással bírni hatalmas kihívás az utánpótlás korú versenyzőknek is. Mint látjuk, nem lehetetlen.

A szinkronúszók szárazföldi feladatokat is kapnak

A szombati versenyen, a budapesti Tüske csarnokban és annak uszodájában a lányok felülmúlták saját maguk és edzőik, Aranyossy-Nagy Zsófia és Szokoly Réka elvárásait. Krasznai Lilla, Nagy Lili, Horváth Boglárka iszonyatos erőbedobással, koncentrációval és mentális helytállással szerezte meg 3., egyben utolsó csillagát is. Tulipán Anna – korábbi kihagyásai miatt – most egyszerre szerezte meg a 3 csillagot, mely óriási teljesítmény tőle.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago