Közélet

EBESZ – Teljes körű választási megfigyelést javasolt

Nyilvánossá vált az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) igényfelmérő missziójának javaslatcsomagja az áprilisi választások kapcsán. Az EBESZ Emberi Jogok és Demokratikus Intézményének Hivatala ezúttal is teljes körű választási megfigyelést javasolt Magyarországra.

A 2022-es választások előtt az EBESZ már egyszer példátlan módon cselekedett az uniós országokon belül. Az előzetes jogi és politikai helyzetértékelés alapján indokoltnak tartotta, hogy hosszú és rövid távú megfigyelőkből álló, teljes körű misszió kísérje figyelemmel a választások lebonyolítását.

Az aHang nyáron indított országos kampányt, amelyben azt szerették volna elérni, hogy 2022-hez hasonlóan idén is teljes körű választási misszió érkezzen hazánkba. A civil szervezet több mint 64 ezer aláírást gyűjtött össze, amelyet októberben a küldöttsége személyesen vitt el Varsóba. Ott egy konferencia keretein belül adta át azokat az EBESZ tagállamok képviselőinek. Emellett a szervezet bemutatta azt a kutatását is, amely szerint a magyar emberek többsége nemzetközi megfigyelőket szeretne a választásokon.

Az EBESZ igényfelmérő missziója (Needs Assessment Mission – NAM) tavaly december közepén járt Magyarországon. Számos aktorral, civil szervezettel, intézménnyel beszélt, hogy megvizsgálja, milyen választási misszióra van szükség.

„Ennek alapján, valamint a különböző megállapításokat figyelembe véve az ODIHR NAM egy teljes körű választási megfigyelő misszió (Election Observation Mission, EOM) kiküldését javasolja a közelgő választásokra.” – olvasható a jelentésben.

A következő lépésként az EBESZ tagállamoknak kell elfogadnia az ODIHR NAM jelentését, ez azonban valószínűleg már nem gördít akadályt a teljes körű misszió elé.

Az aHang szerint ez az egyetlen jó döntés, ugyanis 2022-höz képest nem hogy nem változott, még romlott is a helyzet Magyarországon.

– Nem az EBESZ választási megfigyelőitől várjuk, hogy változás legyen ebben az országban – mondta Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója. – Azonban bármi is lesz a választások végeredménye, jogunk van tudni, mi és hogyan történt. Ebben pedig óriási szerepe van a teljes körű megfigyelő missziónak.

Az EBESZ ODIHR NAM jelentése erre a linkre kattintva érhető el.

Illusztráció: valasztas.hu

 

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago