A rendezvényen a látogatók többféle egészségügyi vizsgálaton vehetnek részt, például szájüregi ellenőrzésen, anyajegyszűrésen, valamint vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen. Lehetőség lesz testösszetétel-analízisre, életmódfelmérésre és dietetikai konzultációra is. A gyakorlati tudás elsajátítását kézhigiénés és újraélesztési bemutatók segítik, emellett mozgásminta-felmérések és ismeretterjesztő előadások színesítik a napot.
Számos aktív program is várja a látogatókat, külön szórakoztató és nevelő célú elemekkel a gyermekek számára, például a Teddy Maci kórház programmal. A szervezők a népegészségügyi szűrések – így például az emlő-, méhnyak- és vastagbélszűrés – fontosságára is külön felhívják a figyelmet.
A részvétel minden 18 éven felüli érdeklődő számára ingyenes, érvényes TAJ-kártya bemutatásával. A szervezők azt javasolják, hogy a látogatók a kijelölt szűrési útvonal szerint haladjanak, a programok pedig a résztvevők számának függvényében legkésőbb 18 óráig tartanak.
A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mai, felgyorsult világ egészséget veszélyeztető tényezőire, mint a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás és a káros szenvedélyek. A szervezők mindenkit bátorítanak a részvételre, hiszen az egészségünk megőrzése közös felelősségünk.
Vezető kép: Pexels
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…