Az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért képviselői levelet írtak dr. Nagy Anikónak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakállamtitkárának a rákellenes program sikeres megújítása érdekében. Levelükben a javaslataikat is megfogalmazták.
Idézet a levélből:
A Nemzeti Rákregiszterben található legfrissebb (2015 évi) adatok szerint évente 8464 új emlőrákos megbetegedés van Magyarországon. Közülük 189 férfi. Szintén megemlítendő, hogy az új betegek közül 918 nő 45 évesnél fiatalabb, vagyis nincs meghívva a szervezett népegészségügyi szűrésekre. Az emlőrák halálozás évente kétezer fő feletti – 2013-ban 2194 volt. Minden nap hatan halnak meg Magyarországon emlőrákban. Az emlőrákos betegek kb. 25–30 százalékánál következik be a későbbiekben kiújulás vagy távoli áttét, de sok esetben már a diagnózis pillanatában is áttétet adtak.
Az emlőrák nem megelőzhető betegség, a prevenció eszköze a szó szoros értelmében nincs a kezünkben. A korai diagnózisé igen: az első stádiumban felfedezett mellrákok szinte minden esetben gyógyíthatók. Az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület 2002 óta szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín lánchídi sétákat azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre. A 2018-ban megújuló összefogás célja ugyanaz maradt, mint a kezdetekkor, de tevékenységei kibővültek. A 23 kisebb és nagyobb partnerszervezetből és magánszemélyből álló összefogás azon dolgozik, hogy Magyarországon minél többet tudjanak a nők az emlőrák betegségről, a korai felismerés létfontosságú szerepéről és a korai felismerés életkor és rizikófaktorok szerinti módjáról.
A levél teljes terjedelmében itt elolvasható.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…