EGYSÉGES DIÁKFRONT – Az oktatásügy fáj, de nagyon

Az iskolakezdéssel egy olyan szezon is megnyílik, ami már évek óta forr az országban: a tanársztrájkok, a diáktüntetések, azaz az oktatásügyi ellenállás időszaka. Az Egységes Diákfront a tanévkezdés előtti napokban országjárásra indult, hogy megismerje a helyi problémákat.

„Mi fáj? Gyere mesélj!” hívószavakkal hirdettek országjáró eseményt Veszprémben. Az EDF, a Civil Bázis és a Dialógus az Oktatásért szervezésében megvalósuló workshop céljaként a veszprémi problémák megismerését, megvitatását és azok megoldásának a keresését tűzték ki. A kétórás program keretében olyan feladatokat kellett közösen megoldaniuk a résztvevőknek, amiken keresztül jobban rávilágíthatnak helyi gondok gyökerére.

A veszprémi eseményen alig húszan vettünk részt, amibe a szervezők és egy sajtós is beletartozott, de az Egységes Diákfront képviselői így is elégedettek voltak a létszámmal. A vendégek sora viszont meglepően színesnek bizonyult: középiskolásoktól a nyugdíjasokig, diákoktól a tanárokon keresztül egészen a szülőkig akadt, aki csoportjának az érdekeit képviselte, a szakmák széles spektrumát már nem is említve.

A hangulat a súlyos téma ellenére jó kedélyű és fesztelen volt. A résztvevőket három csoportra bontották, a lehetőségek szerint a legváltozatosabb felosztásban, majd kiscsoportokban megbeszéltük a Veszprém megyei oktatás helyzetét. Az utóbbi év oktatásügyileg tartalmas időszaka után talán azt hihetnénk, alig maradt olyan ötlet vagy gondolat, ami ne hangzott volna már el a téma kapcsán, de felüdítő volt a csoporttársaim új perspektíváit és ötleteit hallgatni.

Kiderült, hogy Veszprém megyében az egyik legsúlyosabb problémának a résztvevők a szervezetlenséget találták – a szakszervezetek és a szülői szervezetek hiányát, rendezetlenségét. Elhangzott: álszent elvárás azt kérni a tanároktól, hogy sztrájkoljanak és viseljék az engedetlenségük jogi következményeit, miközben mi, a társadalom, nem biztosítunk mögöttük egy védőhálót, ami alatt nem csak az anyagiakat kell érteni.

Szülőként álljunk ki a tanárunk mellett az értekezleteken, diákként magunk is sztrájkoljunk, ha alkalmunk nyílik rá. A résztvevők az össztársadalmi tüntetéseket és munkabeszüntetéseket tartják a leghatásosabb fegyvernek.

Számtalan érdekes megjegyzés és elgondolkoztató téma merült fel a beszélgetés során. Transzgenerációs trauma miatt vagyunk képtelenek összefogni és felállni? Az esélyegyenlőség iszonyatosan fontos, de a tanárok szintjét miért nem említi senki? Vannak szülők, akiknek tényleg a felügyelet fontosabb a minőségi oktatásnál?

Kis Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja lapunknak azt nyilatkozta, hogy még vissza fognak térni Veszprémbe. A vasárnapi esemény híre talán a gyors szervezés miatt csak kevesekhez ért el. Azt kérte, hogy a tanévkezdéssel váljunk még nyitottabbakká és figyelmesebbekké, a következő eseményre pedig már a helyi problémákkal felövezve érkezzünk. Ugyanis – amint az egyik résztvevő megjegyezte – „ a társadalom 10%-a határozza meg, hogy merre megy a maradék 90%”. Tegyünk érte, hogy abba a tíz százalékba mi is beletartozzunk!

Szerző: Kovács Hanga