EKF

EKF – Civilek és az egyház közösen a sikerért

Az Európa Kulturális Fővárosa program minél sikeresebb megvalósítása érdekében írt alá ma stratégiai együttműködési megállapodást Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, dr. Navracsics Tibor, az EKF-programért felelős kormánybiztos és dr. Udvardy György érsek, a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora.

Markovits Alíz arról beszélt, hogy az EKF sokszínű kulturális programjai mellett fontos a történelmi és vallási hagyományok megismertetése is. A partnerek közös célja, hogy ebbe a fiatalságot is bevonják. Szeretnék élettel megtölteni a vár épületeit és megmutatni azt a gyönyörű örökséget, ami a város egyik fő vonzereje.

Navracsics Tibor azt hangsúlyozta, hogy Veszprém története és önazonossága elképzelhetetlen a kereszténység nélkül. Veszprém egy olyan város Magyarországon és Európában, ahol a kereszténység előbb volt otthon, mint a magyarság. Ebből adódóan a kereszténység, a magyarság és az európaiság egy olyan hármasságot alkot a város történelmében, ami a veszprémi identitás alapjait jelenti. Az EKF programsorozatában ezek az önazonosság-értékek találkoznak. A stratégiai partnerség aláírása valójában csak formalizálása egy régóta meglévő és előrevivő gyakorlatnak, hiszen az elmúlt több mint ezer évben Veszprém mindig akkor volt sikeres, amikor a civilek és a kereszténység képviselői közösen, egymásra támaszkodva munkálkodtak. Ezért Veszprém nem csak vállalja, de igényt is tart a polgári-szekuláris együttműködésre, ahogy a múltban, úgy a jövőben is – fejtette ki a kormánybiztos.

Udvardy György elmondta, hogy a főegyházmegye kezdettől nagy örömmel vesz részt az együttműködésben. A feladat óriási, sajátosságát pedig számukra az adja, hogy a váregyüttesben nagyrészt egyházi intézmények találhatók. Fontos ezért az épületek felújítása, közülük pedig azok élveznek prioritást, amelyekben kulturális rendezvények megtartására alkalmas terek és a látogatókat vonzó gyűjtemények találhatók. A dinamikus jelenléten túl terveznek saját szervezésű programokat is, ilyen lesz például egy Gizella-mise-pályázat és egy fanfárpályázat meghirdetése. Rendezvényeikkel szeretnék mind a város lakosságát, mind a hozzánk érkezőket megszólítani.

A vezető képen a stratégiai együttműködési megállapodás aláírói: Markovits Alíz, dr. Udvardy György és dr. Navracsics Tibor. Fotók: a szerző

related

S. Bonnyai Eszter

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago