A képen balról jobbra: Sümegi Elemér, a januári díjazott, Molnár Sándor, az Utas és holdvilág antikvárium tulajdonosa, Trócsányi Gergely és Süle Zsolt, az ÉSTE formáció tagjai, valamint Herth Viktória, a társaság elnökségi tagja. Fotók: Baumann Béla
Ebben a formában az ÉSTE az utolsó előtti Arany Elefántyuk-díjazott, mivel hamarosan betelik a szörnyen kinéző szobor lába. Tegnap este az antikváriumban a díj bronzba öntött mását is átvehették az eddigi kitüntetettek.
Amikor megalapították az Arany Elefántyuk-díjat, még senki sem gondolta, hogy ilyen rangos elismeréssé növi majd ki magát. A díjat azok kapják, akik valamilyen módon sokat tettek Veszprém város kulturális életéért. A rettenetes fafaragvány összehozta azokat az embereket, akik eddig egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen ismerték egymást, és összetartó társasággá kovácsolta őket, akik minden hónap 23-án összejöttek az Utas és holdvilág antikváriumban, hogy újabb tagtársukat köszöntsék.
Az ilyen formában utolsó előtti díjazott az ÉSTE-formáció, azaz Trócsányi Gergely és Süle Zsolt. (Akiért nem mellesleg egész Veszprém szorít, mert ma este eldől, hogy ki képviseli Magyarországot májusban az Eurovíziós Dalfesztiválon, és Süle Zsolt Zöld a május című dalának igen nagy esélye van erre. Korábbi interjúnk Süle Zsolttal itt olvasható. Az ÉSTE-formáció indulásáról pedig itt írtunk.)
– Amikor Gergővel összebútoroztunk, még nem tudtam, meghatározza majd az életemet ez a csapat – mondta Süle Zsolt. – Köszönöm mindenkinek, és annak az embernek, aki a büfében a van-e fánkjuk helyett azt kérdezte: van-e fántyuk, mert nélküle nem lenne ez a díj!
(A díj keletkezéséről itt olvashatnak.)
– A formáció többi tagjának is szeretném megköszönni a közreműködését, és mindenkinek, aki támogatott bennünket, aki részt vett a produkcióban – tette hozzá Trócsányi Gergely.
A tegnap este más szempontból is rendhagyó volt. Elkészült az elefántyuk kicsinyített bronz mása, Lugossy László szobrászművész alkotása, amit Molnár Sándor, az antikvárium tulajdonosa és a díj egyik alapítója adott át az eddigi díjazottaknak.
A társaság úgy határozott, hogy nem szakítja meg a kialakult hagyományt, és ezentúl évente egyszer továbbra is díjazza azokat a művészeket, közéleti személyiségeket, akik munkájukkal hírét viszik Veszprémnek.
A tegnapi ünnepség hangulatáról beszéljenek Baumann Béla fotói! (A galéria bármelyik képre kattintva kinyílik.)
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…