Mindenkinek volt viszonya a strandokhoz: kettéosztották a társadalmat, élvezőkre és utálókra. A klasszikus legalább két medencét foglalt magába: egyet építettek az úszóknak és egy másikat a fürdőzőknek. Alaptartozéknak számított még a homokos „plázs” és valami inni-, ennivalót is lehetett kapni. Korunkban a helyüket az élményfürdők vették át.

Eltűntek a strandok, csupa élményfürdő, csúszdapark, wellnessvilág hirdeti magát a régi kedvelt városi strandok helyett Pápán, Ajkán, Sárváron. 

Tapolca tartalmában és nevében egyaránt őrzi a kifejezést, de már hirdeti az új módit.

Voltak strandok is

A szó német eredete szerint a strand a homokos fövenyek, a sportszerek, a rajtkövek teremtette paradicsom, szigorúan májustól szeptemberig. Veszprém megyeszerte élményparadicsomokra keresztelték át a szabadság nyári tereit. Gazdaságilag érthető, hisz építésük egyszerűbb, olcsóbb. Elég hozzájuk egy-két csúszda, jakuzzi, valamennyi betonozott placc padokkal. Másutt egyszerűen „beszántották”, mint például Várpalotán. Parkká alakították: a szabályos, 50 méter hosszú versenymedencét és környékét már a nyolcvanas évek elején, pedig a bányászok 1935-ben kalapozásból és a saját zsebükből építették. 

Nem járt jobban a megyeszékhely sem. A harmincas évek elején országos úszóversennyel nyitották meg a hivatalosan Völgyikút fürdőnek nevezett, de a helyiek körében máig Csomayként emlegetett strandot. Még a filmhíradó is világgá röpítette a hírt.

A legendás Csomay strand

A neves veszprémi építőmester, Csomay Kálmán és fia „találta meg azt a területet, mely a város minden részéről könnyen megközelíthető távolságnyira, romantikusan festői keretbe foglalja a por- és zajmentes helyet”. A felüdülés és a sport színtereként lopta be magát ezrek szívébe, de a Veszprémi Királykúti Úszóegyesületnek 1934-ben már NB I.-es, az ország legjobbjaihoz tartozó vízilabdacsapata volt. Egyik központja lett a társasági életnek: területén majálisokat, bálokat rendeztek a város fiataljai. Előfordult, hogy leeresztették a nagy medence vizét, hogy ott is lehessen táncolni három zenekar muzsikájára. A versenyuszoda vizén gondola ringatózott, mely a bár szerepét töltötte be. Később a kevésbé tehetős családok gyermekei vakációztak ott. 

Az erőltetett iparosítás után jött a lakótelepkorszak, nem szántak pénzt karbantartására. 1968-ban bezárták. (Ma a Völgyikút Ház áll a helyén, melynek tervezője – a sors fintora! – szintén Csomay, a strandot építő Kálmán lánya, Zsófia.) Választások előtt ígértek fűt-fát-strandot. Lett helyette sportuszoda „wellnesskomplexummal”. A családi belépő ára három órára több mint a balatoni strandokra egész napra, viszont nincs zöldterület, napozóterasz, szabadtéri játszótér. Ide sportolni szeretőket meg szaunázókat várnak.

Tanuszodák is voltak

Valamikor, még a múlt század nyolcvanas éveinek elején, a Báthory István Általános Iskola kis tanmedencéjében a tanulók, akár dideregve is, de előbb vagy utóbb megtanultak biztonságosan létezni a vízben. Csakhogy azt is folyamatosan javítani kellett volna, 2021-ben egyszerűbb volt bezárni. 

A Március 15. utcában valóságos úszóparadicsom működött saját, országos eredményeket szállító szakosztállyal. Az önkormányzat szerint sokba került volna a felújtása, mások szerint csak így akart a futsalklub önálló pályarendszerhez jutni.

Strand helyett az egykori törzsvendégeiket és az úszóklubot átterelték a 2021-ben átadott ötmedencés nagy vízikomplexumba, a Veszprém Sportuszodába. A 670 nézőt befogadó létesítményben wellnessrészleg és ötvenméteres medence is helyet kapott.

Az uszodaügy

Zsibbasztó történetek címmel lapunk 8 évvel ezelőtt minden részletre kiterjedő elemzést fogalmazott meg a veszprémi uszodák, a tervezett uszoda és egyéb strandkérdésekkel kapcsolatosan. A sportuszoda tervezése körüli bonyodalmak a parlamentig jutottak.

Miközben a város lakossága nem jó szemmel nézte a tervezett gigantikus beruházást, így két civil mozgalom aláírásgyűjtésbe kezdett. „ Az elődöktől is tanulhatnának, hiszen Veszprém aranykorának egyik vívmánya nem más volt, mint a Csomay-strand. Soha vissza nem térő lehetőség az uszoda megépítése, hiszen ehhez kapcsolva hatékonyan, gazdaságosan, ésszerűen hozható létre a veszprémiek régi vágya, a strand. Már ha ezek a szempontok és a lakosság valós igénye fontos a városvezetés számára, s nem más. Legyen igazi fürdőkultúra nálunk is, hiszen Európa kulturális fővárosainak mindegyike rendelkezik stranddal. Legyen az egyik legjelentősebb megújuló energia-felhasználó a strand a napenergiával fűtött, így akár 5 hónapon át is használható medencéivel.”

Az aláírásgyűjtés a lakosság körében nagy érdeklődést váltott ki és nem hivatalos információink szerint a város népe a strandra szavazott. Akik pedig a megyeszékhelyen strandolnának, nekik irány a Balaton!

Irány a Balaton!

Kétségtelen, kocsival jó tíz perc, autóbusszal nagyjából fél óra az egykor selymes, simogató víz. Mostanság inkább szúrós, hínáros. Van viszont egyre több helyütt homokos, tengerpartot imitáló, no meg a régi Balatonra emlékeztető, ma befutóként emlegetett partrész. Ezek úgy jöttek létre, hogy le-, pontosabban visszabontották a betonpartvonalakat. Szabadtéri játékokból, sportpályákból van elég, a legtöbb helyen a színes vízicsúszdák szerves tartozéknak számítanak. Balatonalmádiban épp azok nincsenek, noha még az ötvenes években is lehetett róluk csobbanni. 

Helyette viszont tematikussá fejlesztették a strandokat: az egyik retró jellegű berendezésekkel, stílszerű diszkóval, a másik sportpályáival az ifjabbaknak, a harmadik családias, a negyediken gondoltak a biciklisekre is, akik egész nap bármikor 2 órás jeggyel csobbanhatnak.

Balatonfüreden még ennél is továbbmentek: a helyiek kedvezménye mellett gondoltak a nyaralókra is. Ők válthatnak három- vagy akár tíznapos bérletet a napi jegyekhez képest kedvezőbb áron, sőt az egyre erősödő UV‑sugárzás elleni védekezéshez kettéosztották a napi jegyet, hogy aki meg akarja védeni magát a túl erős naptól, hazamehessen pihenni.

Szabadstrandokat az északi parton nagyítóval kell keresni, a délin tiszták, jól felszereltek, a vendégek kedvencei ma is. Vannak olyan tóparti települések, amelyek közösségi területei szőrén-szálán eltűntek, még a tóhoz sem férnek hozzá sem az ott lakók, sem a nyaralók például Csopakon vagy Balatonaligán.

Bizonyára erre is megtalálják majd a praktikus választ, mint ahogy a drágaságra is. Egyre több helyütt este 7 után vonul a család strandolni, mert akkor már ingyen lehet bemenni. Elvileg ugyan este 10-ig, azonban azt nem ellenőrzik szigorúan. Reggel 8-ig sem kell jegy az úszáshoz, de idén valahogy keveseknek volt kedvük a korán keléshez, üresek voltak a strandok előtti hullámok.

Szóval, mi hatvanezren itt, Veszprémben, a Bakony lábánál, a Balaton szomszédságában, ha megunjuk a kánikulát és már tűrhetetlenné válik a panel meg az aszfalt sugárzó forrósága, ugyanazt tehetjük, amit az elmúlt közel 50 évben: lecuccolunk a Balcsira. Utazunk, hogy strandolhassunk, ki többet, ki kevesebbet, és ha már hinni nem is hiszünk abban, hogy lesz még valaha a királynék városában egy strand, legalább irigykedve reménykedünk.

Vezető képünkön: Almádi csúszda, 1956