Sport

FAZEKAS GERGŐ – Plock mezben a Telekom Veszprém ellen

Minden álmom az volt, hogy egyszer a Veszprém Arénában játszhassak Bajnokok Ligája mérkőzést – mondta Fazekas Gergő, akinek ez a vágya csütörtökön megvalósulhat. A Telekom Veszprém ellen léphet pályára a lengyel Wisla Plock együttesében.

Nem csak ő jön vissza a királynék városába a Plockkal. Érkezik az egykori közönségkedvenc, Mirsad Terzić is, aki 11 évig kézilabdázott Veszprém mezben, és aki negyvenévesen is a védekezés specialistája. A kispadon pedig az a Javier Sabate edző dirigálja együttesét, aki két szezonban vezetőedzője is volt a veszprémieknek. Csak pillanatok választották el attól, hogy ő legyen az első hős szakvezető, aki megnyeri a Bajnokok Ligáját a Veszprémmel. Nem mellesleg a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt egy évig.

Fazekas Gergőék is folyamatosan úton vannak. Hétfőn még idegenben játszottak bajnokit, amit fölényesen megnyertek. Késő éjszaka értek haza, szerdán pedig indulnak Veszprémbe. A híradások szerint a magyar irányító-átlövő keveset volt pályán.

– Akik többet játszanak a Bajnokok Ligájában, azoknak kevesebb idő jut a bajnokságban – mondta Fazekas Gergő az utazás előtt. – Xavi mester így tudja forgatni a keretet, hogy mindenki játszhasson.

A hónap végén a huszadik születésnapját ünneplő, a felnőtt magyar válogatottban is bemutatkozott játékos a Telekom Veszprém kézilabdázójaként második éve kölcsönben játszik a lengyel klubban. Ez a megállapodás hamarosan új tárgyalást igényel a folytatásról.

Miként értékeli az eddigi, Polckban eltelt időszakot Fazekas Gergő?

– A vállsérülésem miatt kénytelen voltam fél évet kihagyni. Igyekeztem utolérni magamat. Szinte remegtem azért, hogy a plocki derbin ott lehessek a pályán a veszprémi csapatom ellen, de az orvosok nem engedték. Ezért nagyon örülök, hogy újra egy csoportba kerültünk. Teljesülhet az álmom, amit gyerekfejjel dédelgettem, hogy egyszer a Veszprém Arénában a Bajnokok Ligájában játszhassak. Ez egy újabb mérföldkő a pályafutásomban.

A magyar kézilabdázás egyik nagy reménysége azt mondja, van még bőven pótolni valója a hosszú kihagyás után, de már közelít a régi formájához.

– Elsősorban a Bajnokok Ligájában kell többet nyújtanom, mert azt érzem, hogy itt még adós vagyok a folyamatos jobb és eredményesebb játékkal. Tudom, hogy ezért mit kell tennem, és dolgozom is érte. A csütörtöki összecsapáson a Plock mezében szeretnék bizonyítani a Telekom Veszprémnek is.

Fazekas Gergő elmondta még, hogy nagyon büszke Máté öccse sikeres bemutatkozására az NB I-ben. Jelezte azt is, hogy a közelgő válogatott program végén lesz egy-két nap, amit a családjával együtt tölthet Balatonalmádiban.

Donát Tamás

A vezető képen Fazekas Gergő

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago