Categories: Szórakozás

FILMKLUB – Madame

Az Agóra filmklubjának következő bemutatója a Madame című szinkronizált francia vígjáték lesz november 27-én, hétfőn 18 órakor.

Anne és Bob, bízva abban, hogy így talán új színt vihetnek megfásult házasságukba, a romantikus Párizs egy mesés kastélyába költöznek. Miközben az első nagyszabású, fényűző vacsorát tervezik, a ház úrnője észreveszi, hogy mindössze tizenhárom teríték van az asztalon, ez pedig rossz ómen. Éppen ezért megkéri a szobalányt, Mariat, hogy erre az estére változzon át egy tehetős spanyol úrnővé és igyekezzen jó benyomást tenni a többi vendégre. Az alakítás olyan jól sikerül, hogy egy dúsgazdag vendég azonnal beleszeret a kissé ügyetlen, ám csupa szív nőbe.

Mariát Pedro Almodóvar egyik kedvenc színésznője, a hollywoodi szépségideáltól kissé messze eső, de zseniális színésznő, Rossy de Palma alakítja. Az ausztrál Toni Collette a ház úrnőjének szerepében egyensúlyoz a korrekt munkaadó és a kiégett feleség szerepében, szintén nagyon jól. Bobot pedig az amerikai Harvey Keitel játssza, akit keményebb szerepekben szoktunk látni. A Madame-ot Amanda Sthers rendezte.

A film előzetese itt megnézhető.

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago