Közélet

FIZETÉSEMELÉS – Berobbant a bérplafon a minisztériumban

A miniszterelnök és nem a törvény határozza meg a miniszterek fizetését, amiről az ország polgárai utólag, visszadátumozva értesülnek. A napokban kiderült, majdnem kétszeres a különbség a kormánytagok fizetésemelése között. Nincs bérplafon – legalábbis ezt üzeni főnökük.

Más zsebében kutatgatni neveletlenség, ha csak az illető nem profi politikus, aki a mi alkalmazásunkban áll például kormánytagként. Az ő fizetését sem kell nagydobra verni, csak legyen olyan hivatalos fórum, ahol az bárki számára megtekinthető. Nálunk hosszas levelezés után, közérdekű adatra hivatkozással lehetett megtudni, hogy július elsejétől mennyivel emelkedett a miniszerek fizetése. A 24.hu-nál dolgozó kollégáink nem először szembesültek azzal, hogy konkrét kérdésükre csak utólag, visszadátumozva kaptak választ. Így történt most júliusban is. A fizetésemelés izgalmas, az egyiknek sikerül, a másiknak nem. És a plafon is eltűnt.

Anno Orbán Viktor hivatalba lépése idején azt ígérte, munkatársai díjazása az ország teljesítményével lesz arányos, nem lesznek kiugró fizetések, még a plafont is meghatározta. Azóta eltelt egy évtized, ami a bérplafont is magával vitte, meg a törvényt is. A parlament 2022 júniusában a miniszterelnök hatáskörébe utalta a politikai vezetők, vagyis a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, miniszterelnöki megbízottak illetményének meghatározását. Így ezentúl nem a köztisztviselői alapilletményhez vagy illetménytáblához kötődik a havi díjazásuk, hanem Orbán Viktor döntéséhez, ők ugyanis „a miniszterelnök által meghatározott mértékű illetményre jogosultak” az elfogadott szabályok szerint.

Ráadásul eltörölték a fizetési plafont is. Mindez rendben is van, csak valahogy nincs összhangban az államháztartás állapotával.

A hazai bruttó átlagkereset 621 200 forint, a minisztereké is hatossal kezdődik, csak a végére kell írni még egy nullát.

Nem tudni, az energiaügyi és a nemzetgazdasági miniszter dolgozik sokkal jobban, eredményesebben kollégáinál, vagy csak a következő időszakra készül a miniszterelnök. Az biztos, hogy a két terület irányítója 6 millió 362 ezer forintot keres az új besorolás után, míg a kormány többsége az emelés után bruttó 3 millió 534 ezer forintot vihet haza. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem.

Az ötmillió forintos bérplafon állítólag csak az állami cégvezetőkre vonatkozik, a kormányfő két miniszter esetében is több mint egymillióval átlépte a lélektani határt. A miniszterelnöknek 4 millió 771 ezer forint jár havonta, de az összegre még rájön az 1 millió 767 ezer forintos képviselői tiszteletdíj, vagyis bruttó hatmilliónál az övé is több.

Vezető képünk forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

related

Dallos Zsuzsa

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago