Közélet

FORGALMIREND-VÁLTOZÁS – Várhatóan 2027 végéig tart

Július 1-jén forgalmirend-változás lép életbe a belvárosban. A megszokott közlekedési rend várhatóan 2027 végén áll vissza.

A Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójának következő ütemében megvalósuló kivitelezési munkák miatt szerdától a belváros forgalmi rendje az alábbiak szerint változik:

  • A Színházkert környezetében lévő utcákban egyirányú forgalmi rend lép életbe a Színházkert körül egy körforgalmi rend kialakításával.

  • Az Óvári Ferenc úton a Dózsa György és az Iskola utca felé, az Iskola utcából az Egyetem utca, illetve a Megyeház tér, a Kórház utca és a Brusznyai Árpád utca felé tudnak elkanyarodni.

  • Az Egyetem utca irányából érkező járművek a Dózsa György utca irányába a Megyeház tér útvonalon jutnak el a Szabadság téri lámpás csomópontban balra kanyarodva.

  • Az Egyetem utca irányából a Mindszenty József utca (Hotel) a Kórház utcán, illetve a Megyeház téren át a Brusznyai Árpád utcán keresztül is megközelíthetővé válik.

  • A forgalmirend-változás miatt az Iskola utcai, illetve a Színházkert városközpont felé haladó autóbusz-megállóhely megszűnik, kiváltásukra a Megyeház téren a Kórház utcai csatlakozás előtt ideiglenes megállóhely létesül.

A V-Busz járataival kapcsolatos változások a cég honlapján és a VeszprémGO applikáción is megjelennek.

A forgalmirend-változás várhatóan 2027 végéig tart.

A vezető képen a Veszprémi Petőfi Színház. Fotó: magyarteatrum.hu

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago