Közélet

GIZELLA-NAPI SÉTA – Végre megnyílt a veszprémi vár!

A Gizella-napi ünnepségsorozat fénypontjaként végre megnyílt a veszprémi vár a látogatók előtt. Akadálytalanul végig lehet sétálni a történelmi emlékekben gazdag utcán egészen István király és Gizella királyné szobráig. Az első benyomás, hogy kicsit sápadt, pasztell, félig kész, de a miénk.

Majd az idő visszarakja a patinát a frissen festett barokk és neobarokk falakra. A homlokzatok megújultak, a kapuk egyelőre becsukva, sok ház udvarán belül még komoly munka folyik.

A gesztenyefát a székesegyház oldalának simuló Szent György-kápolnánál megmentették. A piarista gimnázium fája is szépen zöldell. Néhány fölösleges kaput és falat lebontottak, amelyek eredetileg ott sem voltak, ezzel kicsit szellősebbé vált az utca.

Mindenki fotózott, nézelődött és azt kérdezgették egymástól az emberek, hogy de mihez kezd az egyház ennyi üres épülettel a veszprémi vár területén? Lesznek-e majd kis teraszos vendéglők, kézműves műhelyek, esetleg kis galériák, könyvárus, amitől mindjárt még barátságosabb lenne az egész?

Most is, a nézelődőket megdidergető fagyosszentek idején, jó lett volna egy kis meleg teára, lélekmelegítő borra beülni valahova a frissen megnyílt várban. De ezekre a tartalmakra még várni kell, ha egyáltalán vannak ilyen tervei az egyháznak.

(A galéria bármelyik képre kattintva kinyílik.)

Fotók: Veszprémkukac

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago