Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc gyulafirátóti megemlékezésén győzött a józan ész. Együtt koszorúzott Varga Tamás, az önkormányzat kinevezett alpolgármestere és Katanics Sándor, a településrész nagy fölénnyel megválasztott képviselője.

A közös koszorúzás ezen a napon a világ legtermészetesebb dolga lenne. Csakhogy a terv nem ez volt.

Az eredeti elképzelés szerint Varga Tamás kinevezett alpolgármester emlékező beszéde után egyedül koszorúzott volna. A városházán úgy tervezték, hogy Katanics Sándor, aki egyéniben Varga Tamás ellen magabiztosan megnyerte a választást Gyulafirátóton és Kádártán, ne mondjon beszédet. Sőt, ne legyen közös koszorúzás se. Talán jobban mutatott volna, ha a kormánypárti, „kétharmados” alpolgármester egyedül koszorúzik?

Az igazsághoz tartozik, hogy az önkormányzat Katanics Sándornak is kiszállíttatott egy koszorút Gyulafirátótra, hogy elhelyezhesse Ludmann Sándor sírjánál. Aztán jött a váratlan fordulat: Varga Tamás felajánlotta Katanics Sándornak, hogy együtt koszorúzva, közösen hajtsanak fejet az emlékhelynél. A „megmaradt” koszorút – Katanics javaslatára – Szücs Zoltán helyezhette el. Utóbbi a Kétfarkú Kutya Párt kompenzációs listájáról került a veszprémi testületbe.

A politikai ellenfelek ily módon – átírva az eredeti forgatókönyvet – Magyarország legszomorúbb gyásznapján közösen emlékezhettek, koszorúzhattak. Kérdés persze, hogy Varga Tamás saját ötlete volt a gesztus, vagy az ünnepség szervezői írták át a városházi tervezetet?

A lényeg, hogy úgy történt, ahogy annak lennie kellett. 1956. október 23-a minden magyar gyásznapja és egyben szomorú emlékű ünnepe is. Nagy tévedés lett volna mindannyiunk ’56-os emlékezetének pártpolitikai megfontolásból való kisajátítása.

A vezető képen balról Varga Tamás, jobbról Katanics Sándor. Fotó: Veszprém Kukac