Categories: Közélet

HAJLÉKTALANSORS – Van kiút!

Ugyan, hagyjuk már ezt az önhibájából meg önhibáján kívüli megbélyegzést! Önhiba az, ha valaki képtelen lelkileg feldolgozni az élete szétesését, egy válást, a magányt? Önhiba az állami gondozott lét vagy a szociális intézményrendszer foghíja? Alig hiszem!

Szaller Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Háza intézményvezetője pontosan ugyanígy vélekedik: törölte szótárából ezt a fogalmat. Ehelyett olyan program gazdája, mely modellértékű országos szinten is. A Veszprém Megyei Munkaügyi Központ koordinálásában és hathatós szakmai támogatásával pályáztak a Belügyminisztérium által meghirdetett Hajléktalan Közfoglalkoztatási Modellprogramra. A program keretén belül összesen 14 hajléktalan ember állandó foglalkoztatását tudják segíteni 12 hónapon keresztül. Programjuk zsinórban másodszor lett nyertes pályázat, így 2016 után idén márciusban is elindulhat.

Szaller Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Háza intézményvezetője

Olyan embereknek adunk munkalehetőséget, akik a normál munkaerő piaci körülmények között nem állnák meg a helyüket – avat be a részletekbe az intézményvezető. – A foglalkoztatás egyik formája keretében folyamatos, napi nyolcórás munkát adunk öt embernek, akik a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.-vel kötött együttműködésünknek köszönhetően a Jutasi út, Haszkovó út, Munkácsy Mihály út háromszögben látnak el köztisztasági feladatokat. A munkákat a VKSZ Zrt. segítségével egyeztetjük le és ütemezzük. Egy szociális munkás kollégánk naponta találkozik a modellprogram résztvevőivel, segíti őket az eligazodásban, és szociálisan is támogatja őket. Az idei pályázat alkalmával külön szociális gondozó kolléga alkalmazására is pályáztunk, mert az előző évek tapasztalatból látjuk, milyen nagy szükség van a munkájára.

A közfoglalkoztatotti munkaviszonyban dolgozó hajléktalanok a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ismert logójával ellátott munkaruházatot és láthatósági mellényt viselik. Megjelenésüket és munkájukat elfogadták. Számos pozitív lakossági visszajelzés érkezett az érintett környékről, a hajléktalanokkal szembeni megítélés lényegesen javult, és ahol korábban gyakori volt a rendőri járőrözés, csendben felszámolódtak a gócpontok.

Számunkra a program sikerének legnagyobb visszaigazolásai azok a jellembeli változások, amiket a hajléktalan embertársainkon észreveszünk – fejti ki Szaller Péter. – A munka tartást ad, felelősségre nevel, és ez meglátszik a résztvevőkön. Természetesen ehhez elengedhetetlen az a szociális támogatás is, amit nyújtunk számukra. Elmagyarázzuk a munkaügyi keretek betartásának felelősségét, fejlesztjük érdekérvényesítési képességeiket, tájékoztatást adunk jogaikról is, mindezt a munkába állás előtt. Vannak sikertörténeteink, vannak emberek, akik egy ilyen program során olyan megbízható munkaerővé váltak, hogy most már önálló szabadpiaci munkavállalók. Ez az ő esetükben, de számunkra is nagy eredmény és visszaigazolja törekvéseinket. Igenis van kiút a hajléktalanságból!

Bonyhádi Szilvia

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago