A gyerek szőnyeg a vidámságot tükrözi, egy olyan hangulatot nyújt a kicsik kuckójának, ami mosolyt csal minden arcra, aki belép a szobába. Ez az első szempont, amit érdemes megjegyezni. Emellett persze több funkciója is van egy gyerekszobai szőnyegnek, most ezeket vesszük sorra.
Mivel ebben a helyiségben a legkisebbek laknak, ezért fontos hozzájuk is igazítani a berendezést. Az ő kényelmüket, jó közérzetüket kell szem előtt tartani, egy olyan szobát kell számukra kialakítani, ahol otthonosan érzik magukat.
Ha a kedvenc figuráik, meseszereplőik, színeik jelennek meg a használati tárgyakon, azzal sokat segíthetünk ezen. A kisgyerekeket célszerű bevonni a vásárlásba, amikor is lehetőségeinkhez és a szoba adottságaihoz mérten beleszólhatnak a választásba.
Kislányok kedvelik az unikornisokat, a kedves állatfigurákat, a lágy színeket, a fiúk pedig az autópályát, a focilabdát, a versenyautókat. A nagyobbacskák számokat és betűket is tanulhatnak a szőnyeg mintázatának segítségével, vagy használhatják az ugróiskolát. A Szőnyeg textil webáruház széles palettáján minden apróság találhat az érdeklődési köréhez illő kárpitot.
A gyerekek általában kevésbé vigyáznak még a dolgaikra, mint mi, felnőttek. Ezért előfordulhat, hogy gyakrabban kell takarítani a szobájukat, tisztítani a szőnyeget. Emiatt érdemes egyszerűen és könnyen tisztítható anyagot választani, ami strapabíró és tartós is egyben.
A rövidebb szálú típusok lesznek a legideálisabbak, hiszen azok között nem fog elveszni egyetlen építőkocka sem. Nem bújnak el benne a morzsák sem, ráadásul a porszívó is könnyedén elbánik vele.
Ezeknek a kritériumoknak az antiallergén, illetve antisztatikus anyagok felelnek meg a legjobban, amelyek a gyerekszobába tökéletesek. Legjobb, ha az aljuk csúszásgátlóval is el van látva, hogy ne legyenek balesetveszélyesek.
A gyerekszőnyeg az önfeledt játékok színtere, gyakran leülnek, lefekszenek rá a kicsik, de még a felnőttek is követhetik őket ebben. Ezért az is lényeges, hogy hőszigetelő legyen, illetve ne fázzanak fel rajta.
A méret a szoba nagyságától és a bútorok elhelyezésétől is függ. A legjobb az, ha az egész szobát lefedi, de az ágyaknál mindenképpen legyen kárpit, hogy felkeléskor ezekre érjenek az apró talpak.
A sok kicsi szőnyeg balesetveszélyes lehet, ezért jól gondoljuk meg. Ha mindenképpen erre esik a választásunk, akkor stabilan, csúszásmentesen álljanak meg a padlón. Padlószőnyeg esetén a hidegtől nem kell tartanunk, viszont egy egyszínű darabra teríthetünk egy mókás játékszőnyeget. Ugye, hogy nem is olyan bonyolult gyerekszőnyeget választani!
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…