Jól felszerelt betegszoba egy intenzív osztályon. Képünk illusztráció
Magánkezdeményezésre, a Csolnoky Ferenc Kórház együttműködésével létrejött a Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítvány, amelynek célja a megyei kórház intenzív osztályán kezelt betegek ellátási színvonalának folyamatos fejlesztése. Az alapítványt a balatonalmádi Czompó Gábor hozta létre. A kuratórium elnöke dr. Gál Béla, a Csolnoky Ferenc Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa.
– A közelmúltban sajnos kénytelen voltam megtapasztalni, milyen megterhelő munkát végeznek az intenzív osztályon – mondta Czompó Gábor. – Megdöbbentem azon az elhivatottságon, amellyel az itt dolgozók nap mint nap végzik a munkájukat. Az alapítvány célja az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály egészségügyi személyzetének továbbképzése, illetve kezelési, ápolási eszközeinek, műszerparkjának fejlesztése, bővítése, figyelembe véve a súlyos állapotban levő betegek gyógyításának szükségleteit a XXI. század igényei szerint. Veszprém megyeiként elhivatott vagyok aziránt, hogy egy-egy lépéssel, segítségadással jobbá tegyem a környezetemet, vagy megkönnyítsem az itt élők életét. Ezért teljes nyitottsággal fogadtam dr. Gál Béla osztályvezető főorvosnak az alapítvány létrehozására irányuló megkeresését. Az alapítvány lehetővé teszi, hogy a megyében élő és működő magánszemélyek, vállalkozások segítséget nyújtsanak a Cholnoky Ferenc Kórház Intenzív Osztályának.
Dr. Gál Béla osztályvezető főorvos nyilatkozata:
– A Csolnoky Ferenc Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán több mint 30 éve folyik a munka a legnagyobb bajba került emberek gyógyítása érdekében. Mostanra évi 800–900 beteget kezelünk, illetve hozzávetőlegesen 11 ezer esetben végzünk érzéstelenítést, altatást a legkülönbözőbb műtéti beavatkozásokhoz. A gyógyítás ezen szegmensében a technológia, mely lehetővé teszi az életfunkciók egyre kifinomultabb monitorozását, a gyors és pontos diagnosztizálást, az összetett és bonyolult szervpótló kezeléseket, rendkívül gyorsan fejlődik. Ezzel lépést tartani mind az eszközpark, mind a hozzáadott szellemi munka tekintetében igen nagy kihívást jelent. A Covid-19 világjárvány kapcsán fókuszba került az intenzív terápiás szakma, hiszen nagyon sokan kerülnek olyan súlyos állapotba, amikor csak megfelelő és magas színvonalú intenzív ellátás segítségével lehet esélyük túlélni a betegséget. A járvány óriási terhet ró az osztályunk közel 80 dolgozójára is. Ez a helyzet azonban mást is hozott. Korábban soha nem látott mértékű segítség felajánlás érkezett hozzánk, ez ösztönözte ennek a hiánypótló alapítványnak a létrehozását, melyhez véleményem szerint Czompó Gábor személyében sikerült a legmegfelelőbb alapítót megtalálnunk. Hiszem, hogy a Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítvány hosszú életű lesz és megtalálja azt a támogató bázist, melynek minden apró tagja, választott szlogenünk értelmében „óriássá válva”, az alapítványon keresztül hozzájárulhat ahhoz, hogy Veszprémben olyan fejlett intenzív osztály működhessen, melyre a világ bármely pontján büszkék lehetnének.
A Veszprém Megyei Kritikus Betegekért Alapítványról bővebb információt a kritikusbetegekert.hu honlapon, vagy az alapítvány hivatalos közösségi oldalán találnak. Bankszámlaszám: 11748083-24887205.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…