A rendezvény fővédnökei dr. Márfi Gyula emeritus érsek, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester és Sótonyi Mónika alpolgármester.
‒ Fontos, hogy minél többen vásároljanak jegyet, mert ebből, a tombolából és a jótékonysági árverésből befolyó összeg minden forintját hátrányos helyzetű gyerekek támogatására fordítjuk ‒ folytatta Molnár Roland. ‒ Jegyek a Hangvillában vásárolhatók, illetve az egyesület e-mail címén (vvhhfe@gmail.com) és telefonszámán (06 20 240 8667) igényelhetők. Itt szeretném megköszönni az önkormányzati képviselők, a vállalkozók, intézmények és magánszemélyek segítségét.
Ovádi Péter szerint büszkék lehetünk az egyesület által szervezett gálára.
‒ Nem azt nézzük, hogy mi választ el bennünket egymástól, hanem azt, hogy mi köti össze a Veszprémben és térségében élőket, ezért jó itt élni ‒ tette hozzá. ‒ A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület tagjai nemcsak beszélnek a segítésről, hanem tesznek is a rászoruló gyerekekért, fiatalokért. Ezek az emberek idejüket és munkájukat teszik bele a rendezvényeik megszervezésébe. Fontosnak tartom, hogy minden évben megvásároljam a támogatói jegyet, mert így, ha nem is tudok részt venni a bálon, de hozzájárulok az egyesület céljainak megvalósulásához.
Váradiné Sziklai Erika, az egyesület alelnöke örömmel jelentette be a sajtó képviselőinek, hogy a 17. jótékonysági bál díszvendége Rasovszky Kristóf olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és junior világbajnok úszó lesz.
‒ Üzenem a veszprémieknek, hogy jöjjenek el és érezzék jól magukat az egyesület 17. jótékonysági gáláján, amelyet november 22-én, szombaton tartunk a Hangvillában! ‒ mondta az alelnök. ‒ Akik ezt nem tehetik meg, azok támogató jegyek vásárlásával segíthetik az egyesület munkáját.
Az egyesület elnöke végezetül elmondta, hogy a szervezet idén is sok hátrányos helyzetű család karácsonyát próbálja könnyebbé tenni élelmiszercsomagok ajándékozásával.
‒ Januárban közel kétmillió, legutóbb 1,7 millió forintot osztottunk ki hátrányos helyzetű gyerekeknek az iskolák ajánlásai alapján. A májusi családi napunkon 300 ezer forint értékben osztottunk tanszereket ‒ tette hozzá. ‒ Mert jót tenni könnyű, ha sokan segítenek.
A vezető képen a sajtótájékoztató résztvevői: Ovádi Péter, Molnár Roland és Váradiné Sziklai Erika. Fotók: a szerző
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…