Közélet

JUBILEUMI TUDOMÁNYÜNNEP – Értelem. Bizalom. Tudomány.

– A tudomány nem hideg racionalitás. A tudomány szenvedély. Szenvedély a megértés, az igazság és egy jobb világ iránt – fogalmazott dr. Abonyi János rektor a Jubileumi Tudományünnep megnyitóbeszédében.

Kétszáz évvel ezelőtt alapította meg Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémiát. Ennek szellemében rendezte meg a Pannon Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága (VEAB) a Jubileumi Tudományünnepet november 13-án az egyetem aulájában.

A tudomány jelen van a mindennapokban

A Pannon Egyetem rektora köszöntőjét rendhagyó beszédnek nevezte, amelyet egy veszprémi óriásplakát és az ahhoz kapcsolódó, Facebook-kommenteken alapuló diskurzus inspirált: Értelem. Bizalom. Tudomány. A rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy e három szó a tudomány lényegét fejezi ki: a gondolkodás, a hitelesség és az emberközpontúság egységét. Hangsúlyozta, hogy a tudomány nem távoli, elérhetetlen magasság, hanem jelen van a mindennapokban: az iskolákban, laborokban, a Pannon Egyetem falai között és az innovatív vállalatoknál egyaránt.

Dr. Abonyi János rektor

– A tudománynak vagy színtisztán tudományos problémákra, vagy korunk kihívásaira kell emberközeli és bátor válaszokat adnia – fogalmazott. – Bízni kell abban, hogy a tudomány saját magával szemben, saját működési mechanizmusát tekintve is képes önkorrekcióra és paradigmaváltásra. Mert az önreflexió nem gyengeség. Ez a tudomány alapvető értéke, mely sok területen példaként szolgálhat a bizalom építésére.

A mesterséges intelligencia fejlődésével kapcsolatban megjegyezte: az előttünk álló három-öt évben nagyon gyorsan kell átalakítanunk magunk körül a világot. A tanároknak a kritikus gondolkodás mesterének, az egyetemnek a mentorálás és a kollaboratív kutatás-fejlesztés műhelyének, az akadémiának pedig a tudományos közösség integritásának letéteményesévé kell válnia.

A magyar nyelv a nemzeti identitás egyik sarokköve

– A Magyar Tudományos Akadémia születése elválaszthatatlan a magyar nyelv ügyétől. A magyar nyelv a nemzeti identitás egyik sarokköve – idézte fel a tudományos akadémia kétszáz évvel ezelőtti megalapításának szándékát Kollár László Péter.

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára hangsúlyozta: a tudomány működésének alapja a felelősség. A kutatók, az egyetemi oktatók, az újságírók és minden tudománykommunikációban részt vevő szereplő felelőssége. A tudomány iránti bizalom akkor maradhat fenn, ha a tudósok következetesen és átlátható módszerekkel keresik az igazságot.

– Nem az igazság birtoklása a lényeg, hanem az út, amelyen az igazságot keressük. Ez a tudomány egyik legfontosabb mozgatója – tette hozzá.

Kollár László Péter kiemelte, hogy a magyar kutatók sikerei nemcsak személyes eredmények, hanem nemzeti sikerek is. A kutatói közösség teljesítménye alapvetően határozza meg Magyarország helyét a tudományos világban.

Polinszky-díj Kovács Zoltán professzornak

Az ünnepség egyik kiemelt pillanata volt a város Polinszky-díjának átadása. A kitüntetést idén dr. Kovács Zoltán professzor, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának alapító dékánja vehette át Porga Gyula polgármestertől és dr. Abonyi János rektortól. A méltatásban elhangzott: Kovács professzor munkássága nemcsak a kar fejlődését, hanem az egyetem tudományos és ipari kapcsolatainak erősödését segítette, s életpályáját a hivatástudat és a tenni akarás jellemzi.

Dr. Kovács Zoltán professzor átveszi Porga Gyula polgármestertől a Polinszky-díjat

Elismerések és tudományos díjak

A rendezvényen az MTA VEAB Év Kutatója Díjat Pipoly Ivett Ildikó, Koók László és Nogel Mónika vehették át. A Kulturális és Innovációs Minisztérium Oktatói Szolgálati Emlékérme elismerésben részesült Hortobágyi Ildikó, Sikné Lányi Cecília, Földes Csaba János, György Gyula, Horváth László. A Pannon Egyetem Méray László-díját Obermayer Nóra professzor kapta. Átadták a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjakat és a Polinszky Károly Alapítvány ösztöndíjait is, melyekkel a hallgatók kiemelkedő teljesítményét ismerték el.

A rektor több évtizedes munkájáért köszönetet mondott Padisák Judit akadémikusnak, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnökének. A képen középen Kollár László Péter

Új doktorok avatása

A Pannon Egyetem több mint húsz fiatal kutatója tette le a doktori fogadalmat, és vehette át oklevelét dr. Abonyi János rektortól és dr. Padisák Judit akadémikus asszonytól. Az ünnepélyes esküt követően a frissen avatott doktorok nevében Csrepka Máté Barnabás mondott köszönetet hangsúlyozva, hogy „fogadalmukhoz híven a tudomány és az egyetem becsületére fognak dolgozni”.

Doktoranduszok
Csrepka Máté Barnabás

Az eseményen Halmai Péter akadémikus Differenciált felzárkózás – Az EU keleti kibővülése című előadását is meghallgathatták a résztvevők.

A vezető képen az ünnepélyes megnyitó. Fotók: Pesthy Márton/Pannon Egyetem

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago