Egyéb

KARÁCSONY – Adományok kovásznai gyerekeknek

Béndek Péter és barátai, karácsonyi adományokkal teli autóval, idén is elindulnak Kovásznára, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, ismertebb nevén Csaba testvér Szent Ferenc Alapítványának egyik gyermekmentő otthonába.

– A gyerekek egy régi kúriában élnek a róluk gondoskodó házaspárral, Kolozsi Noémivel és Istvánnal. A kis kovásznai közösség nagyobbára önellátó. A gyerekek többségének vannak szülei, de olyan sanyarú körülmények között élnek, hogy csak sok nehézség árán tudnák tisztességesen ellátni, nevelni őket. Ezek a gyerekek törődést, szeretetet kapnak, és ezért nagyon hálásak – meséli Béndek Péter, aki 2016 óta minden télen adományokkal kel útra Kovásznára.

– A küldetésben együttműködő  barátaim: Turbók Péter, aki rendelkezésünkre bocsájtja az autóját, Bánfi Károly győri többgyermekes apuka állja az útiköltséget, Kocsis Bálint barátom pedig évek óta gyűjti az adományokat. Volt egy csodálatos élményünk is 2020-ban, amikor Bálint főzött a csapatnak egy komplett menüt, és a gyerekekkel közösen nagy asztalhoz ülhettünk vacsorázni. 

A Kocsis Bálint, a Kenesén élő séf nemcsak a határon túliakat segíti, hanem a Balaton partján élő családokat is, nem először visz Erdélybe adományokat barátaival. Ismeri az ott dolgozó két nevelőt, Kolozsi Noémit és Istvánt. Számára hiteles, vonzó személyiségek, éveken át szeretettel gondozzák, nevelik a hozzájuk fordulókat. Elmondta, arra készül, hogy gyakorló séfhez méltó finom, ünnepi vacsorát főzzön a kovásznai gyerekeknek. Hogy mi lesz az ünnepi menü, még nem tudja, ő mindig örömmel áll a tűzhely mellé. Igyekszik mindenki kedvére tenni, az kerül majd a karácsonyi asztalra, amit a gyerekek kérnek.

Egyelőre gyűjtik az adományokat. Péter szerint az emberek könnyen megválnak a feleslegesnek ítélt holmiktól, de most leginkább tartós élelmiszerre van szükség. Elmondta számít az emberek adakozó kedvére, és kérésünkre felsorolta, mire lenne leginkább szüksége az intézmény védenceinek. 

Amire szükség lenne: sampon (Domestos vagy Flóraszept), szalvéta, golyóstollak. Élelmiszerből: olaj, margarin, esetleg bármilyen sajt, szalámi, kolbász, pástétom csokikrém, tarhonya, tésztafélék, spagetti, cukormentes édesség (inzulinrezisztens gyerekek is vannak), kekszfélék, nápolyi, bármilyen édesség és természetesen tartós élelmiszerek, konzervek, mert azok sokáig elállnak.

Megtudtuk, hogy december 20-án indul a csapat kovásznára. Addig még fogadnak dományokat.

Kapcsolattartó:

Béndek Péter

+36 30 541 5056

bendekpeti@gmail.com

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago