Categories: Sport

KERÉKPÁROZÁS – Ha kell az eredmény, a veszprémi bringás lányokra lehet számítani!

Több fronton támadtak a veszprémi bringások április közepén.

A Kaposvár mellett megrendezett Mountain Bike Maratonon álltak dobogóra fiataljaink, ahol az U15-ös Kondor Kornél korosztályos első, az U23-as Zoboki Péter abszolút második lett, továbbá országúti időfutamon is vitézkedtek felnőtt versenyzőink Tatabánya mellett.

A hétvége legrangosabb megmérettetésén az olaszországi Nalles-ben Fülöp Ádám az olimpia szakág, az XCO junior válogatottjának tagjaként vett részt, de sajnos egy bukásba keveredett, amitől visszaesett, így a végén 69. lett.

Kiss Ádám ugrat Nagykovácsiban
Bokros Csenge Nagykovácsiban
Marczal Marcell az ügyességi versenyen Nagykovácsiban

Itthon a Budapest melletti Nagykovácsiban rendezett XCO utánpótlás Magyar Kupa futama volt a fő versenye a csapatnak. Az előzetes eredmények alapján remek hétvégére számíthattunk a kombinációs versenyen, de sajnos a betegségek és a sérülések megtizedelték a csapatot, így 20 fővel állt rajthoz a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team. A hétköznapi kerékpárosok által teljesíthetetlenül nehéz ügyességi feladatokon szerzett hibapontok alapján büntető zónákból rajtoltak a versenyzők. Mivel a korábbi években hibátlan veszprémi csapat nem remekelt az ügyességi feladatokon, így a korcsoportonkénti rajtoknál volt olyan, aki egyperces hátrányban kezdte meg a futamot.

Végül erőből kellett megoldani a nelsonosoknak, ami a lányoknak sikerült jobban. U17-ben kibérelte a dobogót a Bokros Csenge, Kiss Kata, Trócsányi Laura trió, U15-ben Tóth-Almási Bori az utolsó helyről indulva jött be harmadiknak.

Legközelebb április utolsó hétvégéjén a fiúk és a felnőttek is megmutathatják, hogy nem csak a veszprémi lányoktól kell tartania a magyar kerékpáros mezőnynek.

Toldi Tamás

Veszprem Cycling Academy

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago