KÉZILABDA – Vigyázó szemetek most Dániára vessétek!

A harcedzett, kiképzett magyar kézilabda-szurkoló már hosszú évtizedek óta tudja, hogy a sportágban nagyot alkotni nemzeti együttesünknek az olimpián van leginkább esélye.

Igaz, odáig nagyon göröngyös út vezet. A legnagyobb megmérettetés az Európa-bajnokságon sikeresen szerepelni, mert voltaképpen ebben a mezőnyben vannak a legjobb, legképzettebb, legerősebb csapatok. Az arany középutat a világbajnokság jelenti a vegyes felkészültségű és tudású együttesek részvétele miatt.
Nos, a magyar férfiválogatott most az utóbbira készül. Mondhatni kedvező sorsolással, hiszen Svédország az egyetlen európai gárda a hatos csoportban. Katar, Egyiptom, Argentína és Angola nem véletlenül részvevője a sportág január elejei ünnepének, amely először közös rendezésű dán és német projektben, de nem számítanak a legerősebb vetélytársaknak. Az erőviszonyokat tovább elemezgetve a folytatás is ígérhet sikereket a középdöntőben. Vagyis elérhetőnek tűnik a legjobb nyolc közé jutás, ahonnan az első automatikusan megy a tokiói olimpiára, míg a 2–7. helyezett megküzdhet az ötkarikás játékokon való részvételért.
– Egyértelműen az olimpiára való kijutás a cél, ez az Magyar Kézilabda Szövetség elvárása velünk szemben – mondta Csoknyai István szövetségi kapitány, aki Vladan Maticcsal „társbérletben” irányítja a válogatott szakmai munkáját.

Azt is hozzátette, hogy a sorsolás senkit se tévesszen meg, mert gyilkos keménységű, nehéz összecsapások várnak a csapatra.
Csak kicsit vagyok elfogult Csoknyai Istvánnal szemben. Ezt a majd három évtizedes ismeretség, a róla írt könyv, a hétvégi közös kávézások, na és persze a legfontosabb: a játékosként pályán nyújtott teljesítménye, szívóssága, küzdeni tudása, vezéregyénisége, valamint a Balatonfüreden edzőként végzett kiváló szakmai munkája támasztja alá.
Most másodszor kapott bizalmat. Megdolgozott érte, és bizonyított is a kispadon. Először nemtelenül elbántak vele, amikor úgy erőszakolták rá a válogatott vezetését, hogy addig nem volt edzői tapasztalata, hiszen éppen Mocsai Lajos segítője volt a Veszprémnél. Akkor ígéretet kapott arra, hogy megkapja a legjobb játékosokat. Ám nem csak a Spanyolországban játszó Nagy László, de a klubjában kézilabdázó Carlos Pérez sem volt a keret tagja, és Mocsai Tamás is kiszállt a felkészülésből. Majd amikor édesapja lett a válogatott első embere, újra játékra jelentkezett. Talán ezek a furcsaságok is közrejátszottak abban, hogy azon a kontinensbajnokságon „megégett” a kapitány és a válogatottja is.

Azóta azonban nagyot változott a világ. Csoknyai megszerezte a legmagasabb edzői végzettséget. Öt évvel ezelőtt veszprémi fiatalokkal „agyonverte” az NB I/B-s mezőnyt, ezzel újabb élvonalbeli kvótát szerezve a megyeszékhelynek, amivel nem élt a város. (Most ez a Telekom Veszprémnél igényként Éles József másodosztályú klubjával szemben fogalmazódott meg. Van még rá két évük). De ami leginkább szembetűnő edzői munkájával kapcsolatban, hogy a Balatonfüreddel négy éve ott van a magyar élmezőny közvetlen közelében. Bronzérmet nyert a Magyar Kupában, és kétszer is kiharcolta csapatával a második számú európai kupában a csoportküzdelmekben való részvételt. Méghozzá úgy, hogy minden bajnokság végén elvitték tőle a legjobb játékosait, de ő mindig talpra állt belőle. És ebben benne van a motivációs készsége, képessége, amely a szakmai tudáson kívül a legnagyobb, legfontosabb vezetői kvalitások egyike a sportban.
Csoki és Matke nagy kihívás, ugyanakkor óriási lehetőség is. Egy fontos kérdésre azonban még nincs válasz. Nagy László ugyanis nincs ott a huszonegy készülő között, de a tizennyolcas utazóban sem lesz benne. Viszont elutazik a világbajnokságra. Majd megtudjuk, szükség lesz-e a játékára, hiszen lehet cserélni a keretben menet közben.
Ha a mestereknek van, lesz egy kis sportszerencséjük (by Mocsai Lajos), megcsinálják a hétbe kerülést és utána kijutnak Japánba, akkor győztek! Ha nem, elbuktak.
Ugyanúgy, mint Talant Dusebajev és Ljubomir Vranjes. De biztos, hogy nem olyan haszonnal, mint az elődök…

Donát Tamás