Közélet

BALESET KÉRDŐJELEKKEL – Zokogás tört rám

A Tour de Hongrie veszprémi szakaszán vasárnap közúti baleset történt. Egy hölgy csattant bele egy előtte megálló stábautóba a felsőörsi úton. A hölgy könnyű sérüléssel megúszta, az autója megy a roncstelepre.

– Semmilyen tájékoztatással nem találkoztam az úton, pedig hetente kétszer megyek Felsőörsre Veszprémből a gyerekeimhez – kezdi a hölgy a beszámolóját. – Azokban a Facebook-csoportokba, amelyekben hirdették az eseményt, nem vagyok benn, a városi hetilap szétázott az a napok óta tartó eső miatt, lapozni nem tudtam benne, a városban vagy az út mentén pedig egyetlen plakátot sem láttam a Tour de Hongrie-ról. A Gyárkert programjait hirdető plakáttal viszont tavaly még Hévízen is találkoztam. Ráadásul amikor autóban ülök, szinte állandóan szól a rádió, de ott sem mondtak be semmit a versenyről.

A hölgy tehát esőben elindult autóval, és a kertészet után balra sorolt az úton, hogy elkanyarodhasson Felsőörs felé. Ekkor jobbról beelőzte őt egy villogóval közlekedő, fekete autó, és bevágott elé a bal kanyarban. A hölgy eléggé megijedt, mert nem tudta, mi történik, és a kanyar után belecsattant a váratlanul lefékező, őt korábban megelőző rendezői autóba. Szerencséjére kinyílt a kocsija légzsákja, így könnyebb sérülésekkel megúszta.

– Az autómat letolták a padkára, és gyorsan letakarították az utat. Velem senki nem foglalkozott. Csupán az volt a fontos, hogy a versenyzők akadálytalanul száguldhassanak át az adott útszakaszon. Ezután húztak el mellettünk a biciklisek. Gyorsan megérkeztek a helyszínelők, majd ahogy átengedték őket, jó idő múlva a mentők. A mentőautóban feltűnt nekem, hogy nagyon sokára érünk a kórházba. Kinéztem az ablakon, és Almádi utcáit láttam, tehát hatalmas kerülővel vittek engem a sürgősségire a mentősök, mert gondolom, a Veszprém felé vezető kb. 2 kilométeres szakaszon nem engedték őket a verseny miatt. A mentősök egyébként nagyon emberségesek, kedvesek voltak velem. Teljesen eláztam az árokparton álldogálva, a kabátom csurom víz volt, de, látva didergésemet, a kocsit olyan jól felfűtötték a mentősök, hogy mire Veszprémbe értünk, megszáradt a kabátom.

A hölgy nemcsak a versenyről való alapos és körültekintő tájékoztatás hiányát említette, hanem azt is furcsállotta, hogy a városon kívül nem zárták le azt az útszakaszt, amelyen a versenyzők áthaladtak. Szerinte életveszélyes, hogy a legalább hatvan kilométer per órás sebességgel száguldó kerékpárosok a vasárnapi közlekedésben gyanútlanul részt vevő gépkocsik között szlalomoznak. Az út mellett ugyan látott csíkos mellényben álldogáló embereket, de mivel nem tudott a versenyről, föl sem merült benne, hogy ők a biztonságiak, illetve részben az kötötte le a figyelmét, hogy vajon mi okból álldogálnak ott, részben meg a rendező autó jobbról történő bevágása a kanyar előtt.

– A csattanás után zokogás tört rám, sokkot kaptam, enyhe agyrázkódásom volt. Most már inkább csak szomorú vagyok, és várom az értesítést az ellenem indított szabálysértési eljárásról.

A Toure de Hongrie rendezvényeit minden évben a lakosságot is érintő közlekedési balesetek kísérik. Vajon valóban felkészült-e a magyar úthálózat, a lakosság ezeknek a versenyeknek a túlélésére? Kinek a felelőssége az, ha a versenyzők kivételével mások is baleset szenvednek el az ilyen sporteseményeken? Vajon a nem megfelelő tájékoztatás, az útszakaszok nem teljes lezárása adott időjárási viszonyok között a verseny idejére, a kerékpáros mezőny ráengedése a közúti közlekedőkre nem nevezhető közúti veszélyeztetésnek?

– Az eltel napokban átnéztem a jogszabályokat, a rendőrségen biztosan meg fogom említeni azokat. Másrészt utánaolvastam a Toure de Hongrie alatt az utóbbi években történt közúti baleseteknek. Hát nem mondom, mindig van lakossági érintett is. Beírtam a keresőbe a témát, és kiadott egy csomót. Szóval ez a felháborító. Ez is. Hogy ezt lehet.

A vezető kép illusztráció. Fotó forrása: AutoScout24

related

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

9 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

9 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

9 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

9 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

9 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

9 év ago