Könnyed határátlépés Géczi János közreműködésével

Létezik-e határ a különböző művészetek közt? Ha igen, akkor ezek a határok nem inkább összekapcsolnak-e minket, mintsem elválasztanak? Ezek voltak a KULTopik legújabb, Írás-kép című eseményének központi kérdései, melyet március 31-én rendeztek meg a debreceni DESz24-ben. Az est díszvendégei Géczi János és Láng Eszter írók, költők, képzőművészek voltak, akikkel Juhász Tibor beszélgetett.

Láng Eszter és Géczi János elsőként az eseménnyel azonos címet viselő közös kiállításuk koncepciójáról beszéltek, melyet a Debreceni Zsidó Hitközösség és Debreceni Zsidó Kulturális és Tudományos Kutatóintézet szervezett. A művészek régóta foglalkoznak írással és képzőművészettel is, így a téma adott volt. Géczi János főképp olyan plakátokkal dolgozik, amelyek maguktól hullanak le és amelyek már megégett, roncsolt állapotban vannak. Utazásai során mindig van nála egy nagy bőrönd, amibe az út közben talált képeket gyűjti. Mindketten úgy vélik, hogy passzolnak egymáshoz a képeik, épp ezért a közös munkáik is gyümölcsözőek.

A művészek meséltek a Debrecenhez fűződő viszonyukról is. Láng Eszter visszaemlékezett a korai évekre, a várossal való első találkozásra. A hegyvidékhez képest számára az alföld egy visszafogottabb, színtelen, nehezen felfedezhető világnak tűnt, ami az egyetem megkezdésekor még egészen idegennek érződött számára. Sok évbe telt, mire megtanulta látni az itteni a tájat. Nagyon vegyes családból származik, ezt a neveltetése során sokszor hangsúlyozták a szülei. És mivel a felmenőinél a határ mindenfelé átjárható, így ő sem tekint rájuk másként, mint mesterséges, megalkotott dolgokként, amelyek akár össze is köthetnek minket.

Géczi János kiemelte, hogy minden életszakaszban más városképe volt Debrecenről. Többször megemlítette a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumot, ahol a tanáraira valódi példaképként tekinthetett és akik óriási hatással voltak a világnézetére. Ugyan később, az érettségi után elkerült a városból, ám a mai napig műhelyként tekint Debrecenre, és figyelemmel kíséri az új nemzedék tagjainak alkotásait. Már felnőtt fejjel értette meg a város igazi lelkét, amikor egy alkalommal a téli ködös, sötét és teljes vakságba borult tájban láthatta Torok Sándor festőművészt, amint éppen a ködöt festette. Jó érzéssel és humorosan idézte fel a találkozás élményét.

Láng Eszter gyermekként találkozott először a képzőművészettel, ezt követően pedig annyi minden történt, hogy sokáig eszébe sem jutott, hogy komolyabban is lehetne foglalkozni a festészettel. Mindig is szerette a képeket, járt kiállításokra, és gyakran vásárolt is képeket, de Torok Sándor megismerése után vált festőművésszé. Felnőttként a család mellett festett, írta verseit, ráadásul még tanszéket is vezetett, és népi táncolt is. Számára az élet minden területe átjárható és összefüggő.

Géczi János sem tudta soha elválasztani egymástól a művészetet, a tudományt és a mindennapiságot. Még középiskolásként kezdett versírásba, így akart imponálni kiváló tanárának. Később azonban a biológia felé fordult, mert akkoriban ezt tartotta a legnehezebb tudománynak. Úgy véli, a tudományos évek nemhogy elvettek volna, de hozzáadtak a művészetéhez. Kortársaival nem tudták elfogadni, hogy egymástól teljesen elkülönülve léteznek fényképészek, zenészek, költők. Mindannyian a sokműfajiság hívei voltak, és az egymásra figyelést hirdették.

Együd Rebeka

A képen Géczi János a debreceni DESz24-ben. Fotó: KULTopik: Írás-Kép Facebook-oldala